7. fejezet~

Megnéztem a temető nevét, és azonnal tudtam, ide lettek apuék eltemetve. Nem voltam itt már azóta, hogy meghaltak.
Nagy sóhaj után végül beléptem, és elindultam a sorok közt.
Nem törődve a furcsa hangokkal amiket hallottam, amint beléptem. Csak egy dolgot akartam, lerakni apuék sírjára a csokor virágot, és eljönni onnan. De mintha eltévedtem volna. Pedig tudtam hol vannak. Mert egy angyal szobor van előttük.
Körbe-körbe jártam, és kezdtem megbolondulni a sok hangtól. De aztán megjelent a szobor, Én pedig felsóhajtottam, és odasiettem. Ott állt a nevük. Térdre rogytam, és leraktam a csokrot a két sír közti vázába, és kivettem az üveg vizet, a táskámból, és azt beleöntöttem.
-Úgy hiányoztok. - suttogtam.
~Te nem vagy az Ők lányuk! Téged nem szerettek!
Folyton hallottam a hangot, de most erősebb volt. Tisztán hallottam.
-Ez nem igaz... - fogtam a fejem.
~Te, hozzám tartozol! Nem az emberekhez!
-Nem! - kiáltottam.
~Akkor lásd a saját szemeddel Angyalom!
Mintha egy burok vett volna körül... újra mindenhol tűz, olyan... pokolbéli az egész. Az a kén szag, az éget hús bűze... mind olyan ismerős volt. Aztán megjelent előttem egy nő.  Hatalmas fehér szárnyai voltak, és valami piros dolgot fogott a karjaiban.
~Hozd a kardot Sungmin! Anélkül Soyun védtelen lesz. - mondta a nő. Az említett rá nézett, kételkedés volt a szemeiben, de bólintott, és elvett egy ezüst kardot, majd vagy kilenc szárnyas valamik közre fogták őket, és minket. Baba sírást hallottam, mire a nő,  óvatosan a piros anyagot elhúzta, és ott voltam én.

~Lucifer nem fog örülni annak, hogy eljöttél. - egy szőke hajú pasi jelent meg, már másik képben.
~Soyun az Én lányom is Gabriell! Lucifer nem kaphatja meg. Nem csinálhat gonosz embert belőle. - mondta a nő.
Aztán apa és anya vett el a nőtől, mosolyogva, egy park feleségben. De miért hívott a lányának?

~Látod? Hozzám tartozol! Elvettek tőlem. Elvittek.
-Nem! - zokogtam fel. -Haza! Haza akarok menni! - álltam fel, és botorkálva siettem ki a temetőből.
Amint kiléptem, onnan, mintha ezer s millió mázsa zuhant volna le rólam. Minden tiszta lett, csend lett a fejemben, de a könnyeim megállíthatatlanul folytak. Leléptem az út padkáról, mire hirtelen nekem csapódott valami. Egy kocsi volt.
-Jézusom! - hallottam egy női hangot. -Nem vettelek észre, még jó, hogy nem mentem olyan gyorsan. Ugye jól vagy? - mondta a nő.
-Igen. Jól. - álltam fel, de mindenem sajgott.
-Bevigyelek a kórházba? - kérdezte.
-Nem. Köszönöm. Jól vagyok. - hátrálni kezdtem. Lassan sarkon fordultam, és haza indultam, persze a nő kiáltott értem, de nem szóltam. Befordultam a sarkon, és neki dőltem a kapunak ami ott volt.
-Soyun? - hallottam egy ismerős hangot. -Miért vérzel? - fogta meg valaki az arcom. Rá néztem, és Jongin volt.
-Elütöttem egy kocsit. Kicsit gyorsan hajtottam. - próbáltam viccesre fogni a dolgot.
-Gyere, haza viszlek. - kézbe vett, Én pedig biztos elájultam.

Otthon tértem magamhoz, a kanapén, mellettem Chanyeol, fölöttem Jongin, és Minseok, Chanyeol mellett egy nyurga ember.
-Guo Jin doktor vagyok. Hogy érzed magad? - mosolygott kedvesen rám.
-Fájok! Fejem, a karom és a lábam. - motyogtam.
-Nagyon nagy szerencséd volt, hogy csak zuzzódásaid lettek. Két napig biztos fog még fájni a fejed, karod és a lábad. Agyrázkódásod nincs. - mosolygott. Kezd ijesztő lenni a mosolya.
-Hát... kössz vagy mi... - sóhajtottam.
-Úgy megijedtem. - mondta Chanyeol. Homlokát az enyémnek döntötte.
-Ha így kell néznem a szemeid kancsal leszek. És fáj a fejem. - kuncogtam.
-Te még ilyenkor is csak poént csinálsz mindenből? - sóhajtott Chanyeol.
-Igen. - a nem fájós kezemmel megfogtam a tarkóját és egy csókra visszahúztam.
-Fúj gyerekek, legalább ne előttem. - hisztizet Seok.
Kuncogva váltam el Yeol ajkaitól, és eltoltam, hogy felüljek.
-Köszi Jongin, hogy elhoztál. - néztem a fiúra.
-Semmiség. - mondta kicsit rideg hangon, ami meglepett. -Guo Jin, menjünk. - nézett a dokira. Most ezek ismerik egymást? Pislogtam is mint hal a vízben. Minseok kikisérte őket, Chanyeol pedig mellém ült.
-Nagyon megijedtem amikor megláttam, hogy eszméletlen vagy Jongin karjában. Én mondtam, hogy vigyünk be a kórházba, de inkább hívott valakit, elvileg az egyik kollégája az apjának. - fintorgott.
-Nem vettem észre a kocsit, így elcsapott, de legalább nem hajtott gyorsan. - fogtam meg a kezét.
-Unniiiie! - rohant be Seomin. Azonnal nekem csapódott amitől akkorát nyögtem, hogy csoda, hogy bent maradt a tüdőm a helyén.
-Minnie! - szólt rá Reita.
-Bocsánat. Csak megijedtem, hogy bajod esett. - kuporodott mellém.
-Hát, ha megúsztam pár karcolással, most a tüdőm biztos átköltözött máshová. - fogtam a mellkasom.
-Jól vagy? - kérdezte Jiana, Minseok mellől, Seok pedig a derekát karolta át.
-Jaj de cukik vagytok. - csillogó szemekkel néztem rájuk.
-Igen, jól vagy, hülyébb nem lettél. - nevetett Jia.
-Asszony, ne járjon a szád! - fenyegettem.
-Hé! Enyém! - bújt hozzá Seok.
-De én ismertem hamarabb. - rá nyújtottam a nyelvem.
-Amúgy... akkor most Ti jártok Chanyeol-lal? - kérdezte Reita.
Ránéztem a fiúra, aki elmosolyodott.
-Igen. - mosolyogva néztem vissza, Reitára.

Kicsit később megnéztük egy filmet, Chanyeol pedig felhívta az anyját, hogy itt marad velem, mert elcsapott egy kocsi. Természetesen, meg is engedte neki, hogy pár napig velem maradjon. Így Ő segített bemenni a szobámba, mert Minseok elkísérte Jianat haza, én pedig lefeküdtem aludni, Chanyeol mellett.