12. fejezet~

-Oda neked, lehetetlen feljutni. - mondta Jongin mellettem.
-Nekem bármi lehetséges Jongin. Ne becsülj alá, mert megjárod. - néztem rá.
-Megváltoztál! - érdekes arcot vágott, de nem érdekelt.
-Tudom. Gonosz, gyilkos, Sátán kölyke lettem. Aki nem mellesleg bármikor legyőzheti a Ti Isteneteket. Viszont, van annyi tartás bennem, hogy nem indítok háborút a két fél közt, mert abból az emberek szarul jönnek ki. És Minseok, ha nem is vérszerinti, de az öcsém amíg élek. Ti nem érdekeltek. Se a lentiek. - kimérten beszéltem, közben a dzsungel indáit toltam el. Fene a hülye angyalok fejére, hogy így eldugták azt a hülye kaput. És hiába az erőim, gyalog kell megkeresni. Pedig jó közel illantam hozzá.
-Szóval maradt még benned jó. - szólalt meg halkan.
-Én már eleve rossznak születtem. Ez már bennem maradt, szeretetben nőttem fel, és mai napig van aki szeret. Nem tudok mit mondani a többiekre, hisz becsaptak. Úgy voltak mellettem, hogy nem mondták el ki vagyok, és Ők kik. Csalódtam. Amúgy, ti mire jöttetek a suliba? - néztem hátra egy pillanatra.
-Téged védeni. De sajnos, az a démon hamarabb lépett, pedig...
-Pedig? - megtorpantam.
-Pedig Hold fordulókor kellett volna mindent megtudnod. És akkor, az angyalok és a démonok választás elé állítottak volna, hogy melyik fél oldalan harcolsz. Akkor tört volna ki a háború. - nézett rám
-És Hold forduló mikor lett volna?
-Amikor megszülettél. - mondta.
-Áprilisi vagyok! - meredtem rá.
-Nem. Valójában Júniusi, és hatodikai.
Megálltam.
-Persze! Még nem nőtt ki a Sátán szarvam! Ne nézz hülyének. - grimaszoltam.
-1986 Június hat. - mondta. Ekkor születtél meg. Ott a három hatos. Keresd majd ki a történelem egyik legnagyobb viharait, akkor tombolt az egész világ, de csak amíg megszülettél. És az kábé hat óra volt. Néhol földrengés volt, vagy sima Földcsúszamlás. - magyarázta.
-Nem lehet, hogy idősebb vagyok. Az kizárt! - rázom a fejem.
-Anyukád rendelte így. Így lettél el anyakönyvezve.
-Hülye... - magamban gyönyörű illetlen szavakat mormoltam.
-6 6 6.
-Persze, Sátán kölyke, ott kell lennie a három hatosnak. Kurva nagy poén. - újra elindultam. Aztán meg lett fél óra múlva a kapu. Nincs ám bajom a dzsungellal, csak... utálom a sok zöld levelet, mert így nem látom a csillagokat.
-És, hogy nyitod ki? - kérdezte Jongin. Kezem felemeltem, és az erőmmel betaszítottam, mire az bedőlt. Jó pár ijedt arc állt a másik oldalon. Én pedig talpig fekete cuccban, egy megkötözött Jonginnal léptem be. Szegény angyalkák, be is szartak a látványom miatt.
-Hát, azt hiszem, a Szezám tárulj ki lett zárva. Pedig az volt a másik terv, ha nem nyílik ki. - vigyorogtam. Eltaszítottam Jongint. És megborzongtam. Túl sok itt a jó, de érzek ám két színűséget is, hatalom vágyat, hmm tetszik. Kiengedtem a szürke szárnyaim, mert, hogy azok is vannak ám. És most így belegondolva, tényleg Június hatodikan jelentek meg, amikor lent depiztem Chanyeol miatt. És akkor mondta Luci, hogy teljes értékű lettem.
-Mit keresel itt? - lépett elém egy szőke hajú fazon.
-Daehyunt keresem. - néztem rá. -Biztos Te vagy a híres Gabriell! - vigyorogtam rá.
-Nincs itt semmi keresnivalód. - mondta.
-Á! Szóval tőled jött a hatalom vágy? Értem már. - gúnyos vigyort ejtettem. -Szóval! - csaptam össze a tenyerem. -Daehyunt keresem. Szükségem van rá. - mondtam.
-Nincs itt. Küldetésen van. - mondta a szőke.
-Nem rég ment el. - mondta nem messze tőlem az egyik angyal. 
-Te, most szórakozol velem? - néztem a szőke hapsira. -Neked pedig köszönöm. - néztem a másikra. Aki bólintott.
-Menj innen el! - mondta a szőke. -Te, nekem ne mond meg mit tegyek! Világos? - kezemet felemelve, térdre küldtem. -Te egy senki vagy. Csak egy névvel ellátott szárnyas senki! Viszont, Én egyetlen csettintéssel tudlak porrá zúzni, ha ilyen hangon beszélsz Velem! - mondtam mérgesen.
-Daehyun Atlantiszban van. Ott egy fiút kell megmentenie. - mondta újra a másik. Kis barna hajú, baba arcu, fehér szárnyas.
-Atlantisz? - pislogtam rá. -Mi a neved szépségem? - kérdeztem.
-Lu.. Lu Han... - dadogta. Feje vörös lett.
-Köszönöm Lu Han a segítséget. Miattad nem fogok senkit se darabokra szedni. - néztem szét, láttam, hogy páran felsóhajtottak. -De Te! - néztem a szőke pasira. -Nagyon bököd a csőröm. Nagyon vigyázz, hogy ha újra az utamba kerülsz, megölek. - kicsit engedtem a szorításomból. Aztán a félig fedetlen mellkasán egy bélyeget rajzoltam rá a körmömmel, ami azonnal a bőrébe éget. -Jól jegyezd meg amit mondtam. - hajoltam az arcába.
-Dögölj meg Te szuka! - morogta. -De mocskos a szád! És ezt inkább bóknak veszem. - akkorát rúgtam rajta, hogy kivitte az egyik fát. -Vigyelek vissza? - néztem Jonginra. Félve ugyan de bólintott. -Akkor ma még maradunk kicsit a dzsungelban, mert elfáradtam. - szárnyaim behúztam, és felnéztem. Pár katona épp Gabriellt vitték el, a többiek pedig engem néztek. -Ne aggódjatok. Senkit se bántok. Attól, hogy gonosz vagyok, tudom mit szabad, és mit nem. Nincs bennem hatalom vágy, mint a Ti Arkagyalotokban. Figyeljetek inkább rá, és ne higgyetek neki. Csak Istennek, vagy nekem. Nem akarok rosszat a két Világ közt, de Gabriell igen. - mondtam.
-Ezt honnan tudod? - kérdezte Lu Han. Tőle ered a kaland vágy. De aranyos. Utál fent lenni már.
-Érzem. - néztem rá. -Belelátok másokba.
Fogtam végül Jongint, felkapartam, és kitaszítottam a kapun.
-Kicsit óvatosan. - morgott.
-Amíg látnak, addig nem. - vigyorogtam.
-Gonosz!
-Ha Te azt tudnád mennyire. - röhögtem. Csúnyán nézett rám.