19. fejezet~

Kapunál társaság fogadott. Nem más mint Gabriell.
-Mi van? - néztem fel rá. Fenének ilyen magas?
-Fejlemény! - bicent oldalra.
-Mi vagyok Én? Egy kutya, hogy így bicentgetsz? - szólok rá.
-Elnézést! Egy pillanatra oldalra jönnél velem? - grimaszol.
-Kicsivel jobb. - paskoltam arcon, és oldalra álltam velem. -Hallgatlak. - karba fontam a kezeim, és felnéztem rá.
-Meg akarja ölni Chanyeolt aztán Minseokot. - mondja. Kicsit tüzes vagyok ma, így helyből rúgtam rajta egyet, amitől kivitte az egyik fát.
-Ezt most miért kellett? - csattant fel és dobta le magáról a fát, mert alá került.
-Mert Te voltál közel. - morgom.
-Többet akkor nem mondok! - caplat hozzám.
-Ne idegelj fel kis köcsög, mert... - egyetlen mozdulattal térdelt elém -Seokról van szó, és a szerelmemről! - hajolok az arcához.
-Jól van már! Olyan feszült vagy ma! - morogja.
-Fel idegeltek. - guggoltam le elé. -Mit tervez? - kérdem.
-Pár démont küld fel, aztán pedig valahogy Chanyeolt is megöli, de azt nem mondta hogy. - néz rám.
-Akkor Seokot el kell rejteni, aztán Chanyeolt pedig megtalálni. - állok fel, aztán Gabe is. Gondolkodóba estem, hogy akkor most mit is tegyek, hogyan védjem meg a számomra két legfontosabb embert.
-Itt maradhatnánk! - szólal meg Reita -Bocsánat, kicsit hangosak voltatok. - mondja meglepve amikor csúnyán néztem rá. Azonnal meglágyultam.
-Hogy érted, hogy maradjatok itt? - fordultam  hozzá.
-Hát van itt egy kis fa házam, ami tele van pecsétekkel amik védenek. Minseok biztonságban lenne. És persze mi is. - mondja.
-Szeretném Én is biztosítani azért azt a kis házat ha lehet. - mondom.
-Természetesen lehet. - bólint.
-Akkor menjünk oda. - mosolyodtam el. Emberi alakot vettem fel, amitől Minseok elmosolyodott. Gondolom így jobban szeret.
Elindultunk hát a kis házhoz. Végig traccsoltam az utat Luhan-nal, Gabriell meg magában puffogott, hogy milyen hülyeséget tett, hogy a kis angyalkát bukottá avanzsálta.
Hát ez már a saját gondja. Persze az utat oda kitöröltem Gabe emlékei közül, és felküldtem.
-Óh, ide szerintem Én már nem is kellek, igen ügyes dolog volt így levédeni a területet. - szólalok meg, nem tudtam tovább menni már, olyan mintha egy buroknak mentem volna neki.
-Nem tudsz tovább jönni? - lepődött meg Rei. 
-Nem. - rázom meg a fejem. -De jobb is így. - mosolyogva intek.
-Yun! Várj. - szalad hozzám Seok.
-Vigyázz magadra tücsök, nagyon szeretlek. - mondom neki.
Szorosan megölelt, aztán a szemeimbe nézett.
-Gyere vissza rendben. - mondta. -Visszajövök. - bólintok.
Elenged, Én pedig vissza illanok. Megint az a büdös kén szag, démonok gonoszságai, és egy érdekes érzés fogad. Nem tudtam mi az, így arra indultam. Gondoltam kiderítem mi ez, hisz ilyet még nem éreztem. A gödrökhöz vezetett a "nyom", ott pedig egy bizonyos ponthoz. Ide kerülnek a kárhozott lelkek, és a száműzött lelkek is.
Megálltam a bizonyos gödör fölött, és megcsapott a vér, és a fura kutya szag. Szárnyaim kibontva ugrottam bele, és mentem le.
Egy szőke fiú fogott egy számomra ismerős alakot, akinek véres volt a háta, teljesen szét volt szaggatva, a test pedig fáradtan pihegett.
-Chanyeol...

18. fejezet~

Na, nekem se kellett több. Teljes harcidíszben jelentem meg Reita mellett, aki nálunk volt. Jiana, Seomin, Jongin, Daehyun, Namjoon is ott volt.
-Hogy hogy eltűnt? - keltem ki magamból, szemeim feketék lettek, kezem ökölbe szorult.
-Mikor jöttem ma, már minden szerteszét volt. - mondta remegő hangon Jiana. Szét néztem, és tényleg szét volt verve pár bútor, és véres volt a parketta. Leguggoltam, és belenyúltam a vérbe. Azonnal tudtam, ez nem ember vér, és nem démon.
-Miért kell az öcsém pár farkasnak? - nézek Jianara.
-Én...
-Jia miért kell az öcsém a farkasoknak? - ordítok rá. Szegény össze is rezzent.
-Otthon elmondtam, hogy... egy emberrel vagyok, és Jongdae  kiakadt, azt mondta, hogy megöli, mert nem farkas. - szipogott.
-Ki az a Jongdae? - kérdem idegesen.
-Apám jobb keze, mivel a bátyám eltűnt, Jongdae segít neki, ezért apám azt mondta hozzá kell mennem, de Én Minseokot választottam.
-Ugye tisztában vagy azzal, hogy most szívesen megölnélek? - sziszegem neki. Bólintott. -Hol találom meg őket? - kérdeztem már kicsit nyugodtan.
-Az erdőben van egy tisztás, ott van egy átjáró a másik világba, és ott át lehet menni. - mondta.
-Akkor most szépen elmegyünk oda. - fogtam meg a karját és oda illantam.
-Soyun! Ne tégy meggondolatlan tetteket. - jelent meg Reita és Seomin is.
-Na nem mondod!? - vágtam hülye fejet.
-Komolyan beszélek! - szól rám higgadtan.
-Ha csak egy karcolás is esett Seokon, esküszöm, hogy lemészárolok mindenkit aki csak az utamba kerül! - mondom -Addig pedig nyugton maradok. - fordultam az átjáró felé, mire az meg is jelent. Seomin Pixye-hez híven át is alakult, ahogy Reita is magára varázsolta a köpenyét, míg Jiana csak a szeme színét változtatta sárga színűre. Én meg amúgy is feketében voltam, nem éreztem szükségesnek a ruha cserét.
Sokan megérezték mi vagyok, így el is bújtak páran, vagy csak nem mertek rám nézni, esetleg az utamba állni.
-Hol vannak? - fordultam Jianahoz.
-Arra fent a Farkas kastélyban. - mutat balra az erdőre.
-Akkor sétálunk. - indultam el, de egy ismerős alakot és aurát éreztem meg ami miatt meg is torpantam. -Luhan? - fogom meg a fiú vállát.
-Igen? - fordult felém -Soyun? - lepődött meg.
-Szia. Hát Te, hogy-hogy itt vagy? - öleltem meg.
-Felderíteni jöttem. - kuncog. -Amúgy, bukott lettem mert segítettem neked. Gabriell kirakott. - vont vállat.
-Óh, sajnálom. - mondom szomorúan.
-Semmi baj, így jobb, mert így világot látok, és nem csak egy kis lyukon keresztül. - mosolyog.
-De azért lent is szívesen várunk, kell néha nekem is a társaság. - mosolyogtam.
-Majd néha meglátogatlak. - nevetett. -Amúgy, miért vagytok itt? - kérdezte.
-Pár farkas elvitte az öcsém, és emiatt vagyunk itt.
-Tehát az öcséd volt akit vittek? - lepődött meg.
-Aham. Velünk tartasz? - kérdem
-Persze. - bólint.
Egész úton beszélgettünk, elmondta merre járt, miket csinált, nagyon aranyos volt. És nagyon jól esett, hogy belőle nem éreztem feszültséget mint a másik három lányból. Közvetlen és aranyos volt.
-Itt vagyunk. - mondja Jiana aztán felém fordul. -Yun... a családomról van szó... - néz rám könnyes szemmel.
-Nem tudok semmit se garantálni Jiana. - bontom ki a szárnyaim. Bólintott egyet, és előre ment. Mi pedig követtük.
Hát, tényleg nem tudtam garantálni, hogy bármelyik családtagja ép maradjon, mivel amikor megláttam Seokot láncra verve, kifeszítve, véresen... enyhén szólva elborult az agyam. Nem jó értelemben.
-Soyun! - zokogott Jiana a lábomnál, én épp az apját tartottam magam előtt jó magasan. Agyam elborult, de eddig senkit se öltem meg.
-Én előre szóltam neked Jia! Megmondtam, hogy ha baja esik az öcsémnek nem garantálom senki életét. - néztem a lányra.
-Kérlek... Apámról van szó. - kér gyenge hangon.
-Az Én Apám tette azzá ami! Te magad jól tudod, hogy ölni tudok az öcsém miatt. Akkor mit könyörögsz itt nekem? - förmedek rá. Nem esik jól, hisz sok időt töltöttünk együtt.
-Yunnie! - hallottam Minseok hangját. Azonnal odanéztem. -Tedd le kérlek... jól vagyok. - mosolygott. Szívem szakadt meg a csúnya látvány miatt, de úgy tettem ahogyan kérte. Jiana pedig azonnal az apjához rohant.
-Szörnyű, hogy így kell újra találkozunk. - megyek Minseokhoz. Éreztem felőle a megkönnyebbülést, és a hiányt amit Én okoztam neki.
-Pedig épp ma gondoltam rád, hogy szólok, gyere fel hozzám. Mert szörnyen hiányzik a nővérem. - mondta, én pedig újra emberi alakot vettem fel.
De még megfogtam a karját, és újra egészséges volt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, és ölelt meg.
-Hiányoztál! - szorosan fogom.
-Te is nekem. - motyogta a nyakamba.
-Elnézést... - hallottam egy ismeretlen hangot. Elengedtem Seokot és odanéztem. -Sajnálom Úrnő, hogy ez történt... - mondja Jiana apja. Ott térdelt előttem.
-Állj fel. - parancsoltam rá, fel állt, de fejét továbbra is lehajtva tartotta. -Most az egyszer elnézem! De soha többet nem akarok erről hallani. És ha kérhetem, bánjatok tisztelettel az öcsémmel, mert megérdemli Nagyszerű ember, és Jiana legjobb választása. - mondom.
-Sajnáluk ami történt, de Ember. Nem lehet falka tag így! - motyogta Romulus.
-Idővel farkas szeretnék lenni, de még most nem... így is megoldható? - kérdezte Seok, én pedig rámeredtem.
-Így igen... az esetben ha elveszi a lányom, farkassá kell válnia. - bólintott.
-Akkor jó. - mosolygott.
-Menjünk haza. - mondtam.
Ideje volt haza menni, ezért Luhanba karoltam, és így mentünk vissza a kapuhoz.

17. fejezet~

Egész nap henyéltem, aztán este elmentem zuhanyozni, mert ugye vendégem lesz, és kicsit kihasználom, hogy megalázkodik.
Kinyitottam a fürdőszoba ajtót, mire a pár fokkal hűvösebb szobába csapódott a meleg pára, amit a zuhany okozott, szépen kikuszott a szobába. Kendőt tekertem magamra, és megálltam az ágy előtt... ugyanis már ott várt a vendégem.
-Itt vagyok... halljam... mit kell tennem!? - nem mert rám nézni, talán félt, vagy talán azért mert csak kendő volt rajtam.
-Örülök, hogy mégis jól döntöttél, és eljöttél. - emeltem fel a fejét. Szemeim emberivé váltak, és egy lágy mosolyt engedtem meg magamnak. -Szeretem, ha félnek tőlem. De sajnálom, hogy a Te félelmed így kellett elő csalni. Ugye félsz engem Gabriell? - hajolok kicsit előre, orrunk épp, hogy összeér.
-Igen - mondta halkan.
-Mesés zene ez a füleimnek. - becsuktam a szemem, és mintha megakartam volna csókolni, hajoltam az ajkaihoz, Ő pedig ugyan úgy mozdult, pedig azt hittem nem fog. Ezek szerint nem csak fél de már vonzódik is hozzám. -Nos, mit tennél azért, hogy újra normális legyél? Méreg nélküli? - hajoltam el hirtelen, mire majdnem előre bukott. A kis szemtelen. De ez tetszett.
-Bármit! - állt fel azonnal. Háttal álltam neki, így megengedtem magamnak egy vigyort.
-Mellém állsz? És mindent elmondasz amit apám tervez? Megkapom a lelked? - fordultam vele szembe.
-Ennyi mindent kívánsz tőlem? - lepődött meg.
-Igen. Ha mellém állsz, ugyanúgy angyal maradsz, de már az Én védelmem alatt, így még apám se tud bántani. Persze erre sor nem kerülhet, hisz nem árulnál el... igaz? - lassan megkerültem, és szinte hozzá préseltem magam széles hátához, egyik kezem a mellkasára vezettem, azt is egész a sebig, és bele nyúltam, másik kezem pedig nem épp kicsi szerszámára. Csak egy sima farmer és atléta van rajta, szőke, haja pedig össze volt fogva, de nagyon szép összhangban van az egész lénye a kék szemeivel.
-Nem! - nyögte fájdalmasan.
-Akkor jó. - elvettem a sebről a kezem, és lágyan megérintve egy tetoválás lett belőle, már semmi fájdalmat nem adott, a méreg csak akkor fog rá hatást tenni, ha szembe száll velem. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, fejét pedig hátra hajtotta, és beharapta az alsó ajkát amikor kezemmel kioldottam a szíj csatját, és benyúltam a nadrágba. -Megkapom a lelked? - suttogtam a fülébe.
-Mindenemet, amiért elvetted a kínt rólam. - hirtelen rántotta ki a kezem a nadrágjából, és fordult meg, majd nyomot a falnak. -Bármit kérhetsz. - fogta a csípőm, és úgy emelt meg kicsit.
-Csak a lelked kérem, és ezzel végeztem is. - vigyorogtam. -Ez pedig jó kis emlék marad, és akarhányszor ellenem szegülsz, azonnal kín fogja átjárni a tested. - néztem a tetoválására. -De ezt csak Te és Én lássuk. - cirógattam meg. Nem szólt semmit, csak durván megcsókolt. Fájt, de jól esett. Persze nem olyan volt mint Chanyeollal, mert vele olyan volt, mint egy varázslatos mese. Gabriell pedig egyszerre volt durva és gyengéd. Ami fura volt, hisz durván ért hozzám, csókja pedig lágy volt. -Most akarod kiélni a bosszúd? - lihegtem. -Kicsit óvatosan ha kérhetem. - vigyorogtam.
-Azt nem garantálhatom, hogy az leszek. - tér a nyakamra.
-Az angyalok mind ilyen hevesek? - kérdeztem, mert már lent matatott, megremegtem.
-Nem mind...
Tovább más volt, az ágyra fektetett, és végig Ő vezetett, amikor már a csúcs közel járt, Én pedig már átléptem a gyönyör kapuját, megérintettem a hátát és megjelentek a szárnyai, mire azonnal megremegett és elélvezett. Izadtan tapadt hozzám, nem csoda, hisz kicsit durva és kemény volt. Minden részem fájt, mégis jól eső érzés járta át a testem. Mellém dőlt, betakart minket és pár pillanat múlva már aludt. Nem adtam neki sok időt aludni. Pár óra múlva már újra kín gyötörte.
Persze én is bealudtam, csak amikor éreztem, hogy megmozdult mellettem azonnal felkeltem. A plafont bámulta.
-Chanyeol nem maga miatt küldött el. Lucifer ígért neki valamit. De nem tartotta be, ezért Chanyeolt száműzte. - mondta -Azt akarja, hogy teljesen gonosz légy. - néz rám.
-Hmm... gondoltam, hogy valami ilyen lesz a dologban, hogy elakar marni mindenkit tőlem... De Yeolt nem... azt hittem tényleg utál. - sóhajtottam.
Megfordult, az oldalára,  és kezével támasztotta meg a fejét.
-Azt nem tudom hová küldte, de... jobb lenne ha megkeresnéd... - mondta.
-Megfogom - néztem rá -Elmehetsz. Ha esetleg szükséged van rám, tudod hol találsz. - másztam ki az ágyból és zuhanyozni mentem. Víz alatt álltam, és furcsa érzés fogott el. Ezért inkább kiléptem a kabinból elzártam a vizet és a tükörbe néztem. Reita jelent meg nekem, és elég zaklatott volt.
-Végre, hogy megvagy! - sóhajtott. -Minseok eltűnt...

16. fejezet~

~~Soyun~~
Véres kezem néztem, aztán az élettelen testeket... mészároltam...
Én, ki soha egy embert se bántottam, most mégis megtettem...
Szárnyaim is véresek voltak, a ruhám is, az arcom is...
Mocskos lettem...
Egy dolog vigasztaló, hogy egy börtönben gyilkoltam. Lucifer mindig azt mondta, ott sok a gonoszság, és igaza volt. Ennyi mocskos lelket egy helyen, csak a pokolban találsz. Vigyorogva néztem szét. Az őrök kábultan feküdtek a falak tövében, és vagy száz-kétszáz hulla a padlón. De csakis azokat öltem meg, akik már soha nem javulnak meg, akikben láttam egy csöppnyi jót, azt életben hagytam.
-Hmm... - nyaltam meg az egyik ujjam. -Ki lesz a következő? - nézek szét. Élveztem ezt a szerepet. -Senki? Hát jó. - vonok vállat, és elillantam.
Egy magas épület tetején ültem le.
-Mit tettél velem? - jelent meg Gabriell.
-Én? Semmit! - vigyorogtam az orrom alatt. Aztán lassan felálltam. Megfordultam, és ott állt előttem, szárnyain pár fekete tollal, szemei fáradtak, a rémálmok miatt, amiket tőlem kapott, arca sápadt, és a seb amit a múltkor kapott, lassan de biztosan terjeszkedik. Fekete mintát rajzolva. De úgy látom túl hamar, hisz ha nyugton lenne, nem így nézne ki. -Ez, csupán a lelkiismereted, ahogy belül szét szaggat... - suttogtam sejtelmesen a fülébe. -Álnok, arrogáns, és beképzelt vagy Gabe... és hatalom éhes... Mit kapnál ezért, ha Michael megtudná? - leheltem a nyakába. Remegett, szemei becsukva, ajkán vette szaporán a levegőt, izzadt, és látszott rajta, hogy nagyon tűrtőztetti magát. -Nem csak egy két fekete tollad lenne - megfogtam az egyiket, és kitéptem, mire felnyögött, és térdre borult előttem. Kicsit inbolygott, gondolom szédül.
-Hagyd... abba... kérlek. - piheget
-Oh, dehogy hagyom, még csak most kezdem élvezni. És ha tudnád mennyire jó érzés. - sóhajtok. Lassan elé térdeltem, fejét felemeltem -Szeretnél aludni Gabriell? - bólint egyet, de szemeit nem nyitotta ki -Állj mellém... mondj el mindent amit Apám tervez, és megszabadulsz a méregtől. - leheltem az ajkaira.
-Nem tehetem...
-De, megteheted. Én megvédlek. - mellkasára rakom a kezem, szívverése szapora, és egyenetlen. Rám néz, kék szemeiben nincs fény, hisz a mérgem, amit kapott tőlem, mindent kiöl belőle, ha rosszat tesz. Azért ilyen... élettelen. -Bárkitől, és bármitől. - mondom.
-Mit kell tennem? 
-Na, ezt már szeretem. - állok fel, és kieresztem a szárnyaim. -Holnap este, légy a Silver Hotel 336-os szobájában, ott vettem ki egy szobát amíg itt vagyok. És akkor megbeszéljük a részleteket. Most hagylak aludni kicsit, de ha egyetlen lépést is teszel ellenem, sokkal rosszabb állapotod lesz mint amilyen a mostani. - sebre raktam a kezem, aztán a fekete tolla eltűnt, ő pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel. -Nyolckor várlak... - egyetlen csettintés után már el is tűnt, Én pedig újra lenéztem Los Angeles-re. Mindig is ez volt a kedvenc városom Szöul után, itt tényleg sok az Angyal is, mert maga a Város, egy pecsét, olyan a kiépítési formája. Valaha ez volt az Istenek paradicsoma, itt nemzettek gyerekeket, de aztán lassan visszahúzódtak, és már csak egy Isten van akit bálványoznak... Isten.
-Látod? Mégse lettem rossz... annyira... - nézek föl, mire a sivatagban lecsapott egy villám. -Ártatlan embereket nem fogok ölni. Belém látsz! Láthatod, hogy nem lett mocskos a lelkem. - beszéltem tovább -Inkább maradok ilyen, és a Te oldaladon még lent is, mint gonosz dög, aki elpusztít mindent, s mindenkit. - újabb villám. -Ugye érted mit akarok kihozni ebből?
-Igen! Érti, és nagyon köszöni, hogy a sok rossz dolog ellenére, mégis tiszta vagy. - megfordultam a hang irányába. Egy fekete haju fehér szárnyú, arany szemű pasi állt előttem.
-Michael...
-Igen. - hajolt meg. Azonnal tiszteletett mutatott, ezért Én is bicentettem.
-Minek köszönhető a látogatásod? - kérdem.
-Isten küldött. Helyesen cselekszel, de egy dolgot kivéve, ne hagy a másik feled... Szüksége van rád...
-Ki a másik felem? - kérdeztem.
-Tudod Te azt... miatta vagy itt. - mondja
-Chanyeol! De Ő elzavart! - mondom mérgesen.
-Az csak a látszat, sose higgy a szemednek. - és eltűnt.
-Ezt most mirevéljem? - kiáltok. Ezek az angyalok, kiszámíthatatlanok. Mit akar ezzel? Miért pont Yeol? Hisz annyira összetört, nem ezt vártam tőle. Megkerestem, egy éven keresztül azt a démont kerestem aki megölte, minden szikla és fű alá belestem, lent senyvedtem Lucifer mellett, pedig fent is maradhattam volna... én pedig lementem, mert tudtam, akkor talán lehet arra esély, hogy újra velem lesz, Ő pedig elzavart. És most nem tudom mit tegyek.

15. fejezet~

-Hol is kezdjem? - hümmögve támasztottam meg az állam a térdemen.
-Talán az elején...
-Tudom tudom, csak... olyan sok minden volt akkor... - sóhajtok.
-Akkor a lényegét mond.
-Még kisfiú voltam amikor elköltöztünk, mert anya és apa folyton veszekedtek, mire apa  elhagyta anyut. Yoora, a nővérem, én és anya, szépen új életet kezdtünk. Aztán, egyik nap jött Ő, és tarolt le mindent bennem. Olyan aranyos és közvetlen volt velem, meg az öccse...
-Kiről van szó? Mármint mi a neve? - kérdezte Suho 
-Soyun... - még most is beleborzongok a nevébe.
-Várj! AZ a Soyun? - mutat fel.
-Igen, Angel Soyun vagy hogy mondjam. - sóhajtottam.
-Wow! - pislog.
-Hát igen... - hajtom le a fejem.
-Na, mesélj tovább! - kérlelő volt a hangja
-Hmm, nos, ugye Minseok volt az öccse... vagyis hát most nem tudom, hogy is van az egész, hisz Soyun apja más... gondolom, akkor az anyja is az lehet, vagy nem tudom..
-Angel anyja még él, itt van nem messze Ő is bezárva. Én azért kerültem ide, mert tudtam, hogy ott van, és Lucifer nem bízott bennem. Pedig Én voltam aki megtalálta Eunheet. - mondta.
-Akkor így már értem. - bólintok. -Folytasd!
-Szóval, jó barátok lettünk Minseokkal, egyre többet mentünk hozzájuk, én pedig egyre jobban belebolondultam Yunba. Akkor még ugye gyerek voltam, és felnéztem rá, hogy mennyire szereti Minseokot, és a szüleit. Aztán a szülei balesetben meghaltak, Én akkor voltam 15 ha jól emlékszem... Nos, amikor ott zokogott mellettem és Kyungsoo -egyik barátom Minseok által-, mellett, láttam összetörten... Tudtam, éreztem, hogy többet érzek iránta, puszta rajongáson, tiszteleten kívül. Akkor este, amikor vége lett a temetésnek, vele maradtam, -Seokkal pedig Kyungsoo, mert Baekhyun apuja akkor kórházban volt, mert leesett valahonnan-, -ezt is csak úgy semlegesen tettem hozzá, egy sóhaj után, újra bele kezdtem -Én akkor este, végig a karjaimban tartottam, és teljesen nem tudtam betelni vele. Nem vagyok egy jó pasi, mint Te is látod, Yun pedig nem azt nézte, hogy milyen vagyok, külsőleg, hanem milyen belsőleg. És ez ragadott meg. Fél életem vele töltöttem, amíg nem jött Jongin, és annyira dühös voltam, hogy undok voltam velük, főleg Yunnal. Mert Yun ami jó szívű, nem vette észre, Jongin epekedő tekintetét, de Én igen... aztán kifokadtam, és nem is mentem pár napig suliba, ami miatt beteg lettem, csak közben pedig Yoora szülni volt, anyu pedig rohant hozzá, és hogy hogy találkozott Yunnal azt nem kérdeztem pontosan, de jó pár napig Ő gondozott. Ott ült mellettem... és hát amikor kicsit jobban voltam... szeretkeztünk... - újra sóhajtottam az emlékre, hisz mai napig bennem van az a csodás pillanat, ahogy magamhoz szorítom. Mert akkor csak az enyém volt.
-Nehogy elélvez már itt nekem. - szólalt meg Suho.
-De szemét vagy! - meredek rá.
-Csak viccelek! - nevette el magát.
-És végül... megöltek... - néztem rá újra, ekkor pedig abbahagyta a nevetést. -Azt hiszem három démon lehetet... sokáig bújkáltam itt, állandóan kerestek, fogalmam se volt miért, de éreztem, hogy Yun is lent van, csak azt nem tudtam miért. Pár hónapja pedig találkoztam egy pasival aki ki volt kötve, és Ő mondta, hogy Én valójában egy Nefillim vagyok, azért kellek a démonoknak. Mondtam, hogy nem csoda, hogy ki lett kötve, hisz bolond. Azt mondta: Te vagy a Nefillim ki megmentheti a Földet, Te vagy ki helyre hozza Angel szívét! Te vagy a másik fele!" - mondom idióta hangon. -Akkor jelent meg Gabriell és Lucifer... azért cserébe, hogy elutasítom Yunt visszakapom a lelkem és teljes Angyal lehetek fent a Mennyben. Megtettem, és itt végeztem.
-Szóval Te vagy a prófécia! Eunhee tudta, hogy leszel! Neki is az a vén bolond mondta... - gondolkodott el.
-Mi van? - meredek rá.
-Eunhee amikor terhes volt elment ahhoz a jóshoz aki neked is ezt mondta... Ő amúgy azt hiszem Nathan egy Isten félő, csak Lucifer bekebelezte azzal, hogy ilyen erőt adott neki ,és amikor megjósolta, hogy a Föld bajban van és ezt elmondta Istennek, Lucifer pedig fellázadt, és innen kezdődik az egész démon, bukott, Sátán dolog. Szóval Eunhee elment Nath-hoz, és megmondta, hogy mi lesz... Ha Angel itt marad, gonosz lesz, poklot csinál a Földből, leigázza a Mennyt és Istent, és Ő lesz a hatalom. Eunhee ezt nem akarta, ezért két embert kért meg, hogy fogadják örökbe Yunt. Mert Eunhee még angyal, hiába van itt lent, tiszta maradt ,mert bűnt nem követett el, csak szerelmes lett. - olyan világ fájdalom arca lett, hogy azonnal levontam a dolgokat, miszerint Suho  szerelmes Eunheebe. -És nem akarta, hogy a lánya gonosz legyen. Aztán ahogy elindult, azt mondta a vén, hogy van egy másik fele, egy Nefillim, aki ha mellette marad, örökre jó marad, és ezek szerint Te vagy az, és nem az ember szülők fia. Mert először azt hittük Ő az.
Hát, kicsit se lettem ám kiakadva, az már fix. Imádom Yunt, vele akarok lenni, mellette, és nem ellene. Felnéztem Suhora, és feltettem egy igen csak fura kérdést:
-Hogy tudok innen kijutni?

14. fejezet~

-Hol voltál? - kérdezte Lucifer.
-Fent! - néztem rá.
-Mire? - fogta meg a vállam.
-Kellett valami. - néztem tovább a könyveket. Meg kell tudnom, hogy kell használni ezt a medált.
-Csak megkeresed a fiút? - kérdezte.
-Igen. Szeretném megtalálni. - néztem rá.
-Túl sokat vagy az emberek közt, a szemed kezd emberi lenni. - ciccegett rám.
-Ne várd, hogy otthagyjam őket! - léptem él tőle. -Ott az öcsém, a barátaim...
-Az öcséd? Nem is vér rokonod! A barátaid pedig elárultak. - háborodott fel.
-Akkoris az marad! Vele nőttem föl! Mindig mellettem volt! És én is mellette! Attól... attól, hogy a lányod vagyok, ezen semmi se változtat. - mondtam.
-És ha megölöm? - vigyorgott.
-Csak tégy egyetlen próbát! - kibontottam a szárnyaim. -Úgy jársz mint Gabriell barátod! - néztem rá fekete szemeimmel.
-Mit tettél vele? - hült el.
-Az maradjon az Én titkom! De jót nem... az már biztos! - fogtam a könyvet, és a medált.
-Mit tettél Angel? - kért számon.
-Csak egy ujjal érj Minseokhoz vagy más szerettemhez. Te is megtudod. - mondtam.
Akár Ő a Nagy Úr itt, akár nem, fél tőlem. Egy Isten és egy Arkangyal gyereke vagyok.  Még Ő is fél tőlem. Szóval nem hiszem, hogy bántani merné az öcsém. Hiába szeretem Yeolt, inkább Minseok miatt maradok emberséges. Mert Ő fent van, és rengeteget jelent nekem. Amikor anyuék meghaltak, minden este bejött, kisírt szemekkel, hozzámbújt, és azt mondta: Mi mindig itt leszünk egymásnak!
Nagyon erős kötelék lett köztünk, hisz egymást támasztva, sikerült végig talpon maradni, élni a minden napjainkat, megosztani egymással mindent. Első csók, első barátnő, vagy barát, első alkalom. Emlékszem, amikor szegény haza jött egy buliból. Kicsit zilált volt, de azt mondta csak két sört ivott, de volt egy csaj, aki tetszett neki akkor, az pedig szobára vitte. Úgy bírtam a fejét ahogy magyarázot, mit csinált vele a csaj, aztán kifakadt, és azt mondta: Asszem, megerőszakoltak!
Akkorát nevettem rajta. És mivel Én már voltam pasival, elmagyaráztam neki, hogy ha élvezte az nem erőszak.
Gyönyörű emlékeink vannak, és még sokat szeretnék szerezni.
Leraktam a könyvet, elő vettem a medált, és a démon vérét, egy cseppet rá csöppentettem, és Chanyeolra gondoltam.
Azonnal meg lett. Hatalmas mosoly terült az arcomon, és oda illantam.
-Chanyeol! - kiáltottam. Kicsit koszos arccal, fáradtan jelent meg előttem. Azonnal a karjaimba akartam zárni, de ahogy rám nézett... az a gyűlölet, szíven szúrt.
-Mit akarsz? Miért vagy itt? - fonta össze a karjait.
-Érted jöttem. - szeppentem meg.
-Miattad vagyok itt, és van pofád még idejönni? - kérdezte undorral.
-Chanyeol... - léptem hozzá egyet, de azonnal hátrált egyet. Pillantásától pedig darabokra tört a szívem. Könnyem pedig útnak indult.  Aztán újra a gonosz énem vette át a hatalmat rajtam, szemeim újra feketék lettek, szárnyaim pedig kibomlottak. Láttam Chanyeolon, hogy meglepődött,aztán ijedten nézett rám.
-Egész eddig téged kerestelek... - szorult ökölbe a kezem. -Vissza akarlak kapni, veled akarok lenni, újra ember akarok lenni... De ezzel mindent elrontottál. - léptem kettőt hátra. Szárnyaim megmozgatva emelkedtem a magasba, és fordultam meg. Szárnyaim sebesen szelték a forró pokoli levegőt. El akartam bújni a világ elől, el minden fájdalom elől, el a szerelem elől.
~Chanyeol~
-Szép munka volt. - jelent meg mellettem Gabriell és Lucifer előttem.
-Visszakapom amit ígértél? - nézek Gabriellre.
-Nos, mivel veszélyt jelentesz számunkra... így inkább nem. - vigyorgott Gabriell.
-Ezt nem teheted! - neki akartam támadni, de Lucifer csettintett egyet, én pedig egy lyukban kötöttem ki -Neee! - ordítottam.
Éreztem, hogy ez lesz. Tudtam! Megpróbáltam kikecmeregni innen, de nem ment.
Magatehetetlenül ültem le a sarokba, és azt kívántam, bárcsak ne tettem volna meg... de a lelkem többet ért annál, hogy itt senyvedjek a pokolban. Lábaim átkaroltam, állam pedig a térdeimre raktam. Valamit ki kell találnom, hogy kijussak, vagy Yun tudtára adjam, hogy hol vagyok. Annyira hiányzik! A mosolya, az érintése, a csókja... Ő maga. És látni, hogy mi lett, szörnyen fájt. Amikor sírni kezdet, majd belehaltam -újra-, mert kristálytiszta könnyeit fekete könnyek vették helyét. Szürke szárnyai is furcsa volt, de mintha neki lettek volna alkotva.
De akkor se volt Ő!
Jó volt hallani, hogy engem kereset, egy pillanatra majdnem hagytam, hogy kárba vesszen a lelkem, de jobban jártam volna. Most már bánom.
Mozgásra lettem figyelmes az egyik sarokban aztán egy sárga szempár jelent meg előttem. És két mancs, meg egy fél kutya pofa. Rám morgott, én pedig majd össze barnáztam magam úgy megijedtem, hisz ha egy Pokol kutya, akkor nekem végérvényesen vége.
-Jó kutyus! Nem bántalak! - mondtam remegő hangon. -Nem akarlak zavarni, ígérem csendes leszek, csak ne falj fel. - mondom. Rám morgott, aztán hirtelen egy barna hajú meztelen gyerek állt előttem. -Ember! Kiégett a retinám! - takarom a szemem.
-Farkas alakban nem kell nekem ruha. - mondta a fiú. -Suho a nevem. - hajolt meg, Én pedig felálltam.
-Chanyeol. - szintén meghajoltam. -Miért vagy itt? - vettem le a pulcsim és adtam oda. Hálásan nézett rám, aztán magára vette, és ami vékony, pont eltakarta a combja közepéig. Tisztára mint Soyun. Ő is mindig eltűnt a pulcsimban.
-Száműztek. - ült le. -És Te?
-Kicsit hosszú sztori... - sóhajtok.
-Időnk mint a tenger. - mosolygott Suho.
-Hát... akkor elmesélem...

13. fejezet~

-Atlantisz hol van? - kérdeztem Jongint.
-Ahol a Bermuda háromszög - válaszolt.
-És az hol van?
-Valahol az óceánban.
-Melyik óceánban? Nem inkább tenger? - pislogtam.
-Nem vagy jó földrajzból, igaz? - nézett rám.
-Csak jól szórakozom a fejeden. - nevettem. -Amúgy, akkor hogy is van ez a háromszög dolog? - dőltem hátra, az egyik fának.
-A Bermuda háromszög, valójában maga Atlantisz. Egy Ősi varázslat védi, ezért nem látszik. De aki bemerészkedik, vagy bekeveredik a védő zónán, mindenki ott ragad, mint ahogy a történetek mutatják. Gyönyörű hely, a partokon Hableányok, és a magam a sziget belseje is mesés. Jártam már ott. Hívják még az Ördög háromszögének is. - mondta.
-És, hogy jutunk oda? - kérdeztem.
-Hajóval. - fintorgott.
-Aha. - oldalra néztem, és ekkor láttam meg a plusz energiát, amit a kapu óta érzek. -Gyere elő Luhan! - szólaltam meg. Jongin azonnal hátra nézett. A fiú pedig elő is jött.
-Honnan tudtad? - kérdezte.
-Éreztem. - mosolyogtam rá.
-Gondoltam jól jön a segítség. - nyújtott egy iránytűt.
-Ez mire? - néztem rá.
-Nem kell akkor hajó, ha a Háromszöghöz akarsz menni. - mondta félve.
-De jó! - felpattantam és a nyakába ugrottam. -Köszi. És, hogy kell használni? - engedtem el.
-Mivel Jongin járt már ott, Neki elég ha rá gondol, és már ott is vagyunk. - mondta.
-Akkor mehetünk. - néztem Jonginra, és a kezébe adtam a tárgyat. Luhan is akart jönni, ezért biccentettem, és ő is rá rakta a kezét az iránytűre. Jongin becsukta a szemeit, és pár pillanat múlva, kis forgó szél jelent meg körülöttünk, aztán amikor elmúlt, egy párton voltunk. Egyik sziklán három sellő, és velünk szemben egy hatalmas vulkán kúp volt.
-Ott bent van Atlantisz. - mondta Jongin. -De először, a sellők engedélye kell. - nézett három sellőre.
-Beszélek velük. - indultam el hozzájuk. Egyik észre vett, és idegesen nézett rám. -Üdvözletem hölgyek. - biccentettem.
-Sátán lánya vagy, miért vagy itt? - kérdezte a szőke.
-Egy szőke Angyalt keresek. Nem rég érkezett. - mondtam.
-Igen. Nem rég érkezett. De, neked mi dolgod van vele? - kérdezte a fekete hajú.
-Nála van valami, ami segít megtalálni a szerelmem. - csuktam be a szemem. -Egy éve halt meg, de a lelke, az alvilág valamely részén van, és szeretném megtalálni. - forró fekete könny csordult végig az arcomon.
-Nem hittem volna, hogy Lucifer lánya érezni is tud. - hallottam egy másik hangot. Lassan néztem oldalra, mellettem pedig egy vörös hajú, gyönyörű nő állt.
-Amazon vagyok. A sellők királynője. Látom benned a jót, és a tiszta érzelmet. És ami a legfontosabb, nem hazudsz. - tenyerébe nézett. -Beengedlek. De, amint meglesz az Angyal, kérlek, hagyd el a szigetet. Nem tesz jót ha itt vagy. - újra rám nézett. Szemei gyönyörű jég kékek voltak, bőre kreol, és a vörös haja takarta csak a testét.
-Természetesen így lesz. - bólintottam. Letörölte a könnyem, és rám mosolygott.
-Sok sikert. - meghajoltam előtte köszönetképpen. Akár felsőbbrendű vagyok akár nem, amiért ilyen, megkapja a tiszteletem.
-Na? - nézet rám Jongin.
-Induljunk. - kibontottam a szárnyaim, és levegőbe emelkedtem.
Ha meg lesz Daehyun, meg lesz a medál, Én pedig mehetek vissza, hogy megtaláljam Chanyeolt.
Innen fentről a sziget hatalmas! És valóban gyönyörű.
-Hol lehet Daehyun? - néztem Jonginra.
-A kalózok barlangjából érzem őt. - mondta Luhan.
-És mi az Istent keres ott? - néztem rá.
-Inkább nézzük meg. - mondta. Igaz.
Sose hittem volna el, ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy azok a varázs lények amikről a könyveimben olvastam, mind igazak. És azóta, már sok olyan dolgokat láttam, amik csak a mesében voltak. Hihetetlen számomra, hogy mintha ebben a világban nőttem volna fel, és nem az ember világban. Olyan természetes nekem, hogy vannak szárnyaim, beszéltem pár Sellővel, voltam fent a Mennyben, és a pokolban élek, szó szerint. És most mégis... itt vagyok, szürke szárnyakkal két angyal társaságában, és kalózokat lesek. Daehyun pedig kikötözve, véres.
-Na, akkor szedjük onnan le. - álltam fel. Odaillantam, mire a kalózok kiabálni kezdtek, meg szaladgálni.
-Féltek egy lánytól? - nevetett a kapitány.
-Én nem csak egy lány vagyok, hanem A lány. - kibontottam a szárnyaim.
-Lucifer lánya. - morogta.
-Kérem a fiút és már itt sem vagyok. - mondtam.
-Az nem olyan könnyű!
-Óh, igazán? - legyintettem egyet, így a mellette lévő kalóz porrá vált. -Na most járjon a szád! Nincs időm veled játszani, fontos dolgom van, és ha az utamba állsz, szét zúzlak, mint egy hangyát! - mondtam idegesen.
-Rendben. - hajolt meg előttem.
-Kössz! - fogtam Daehyunt és visszaillantam a fiúkhoz, aztán megfogtam az iránytűt, és Minseokra meg a régi lakásunkra gondoltam, már ott is voltunk. Átkutattam Daehyunt és meg is volt. Irány vissza a Pokol! Meg kell találni Chanyeolt!

12. fejezet~

-Oda neked, lehetetlen feljutni. - mondta Jongin mellettem.
-Nekem bármi lehetséges Jongin. Ne becsülj alá, mert megjárod. - néztem rá.
-Megváltoztál! - érdekes arcot vágott, de nem érdekelt.
-Tudom. Gonosz, gyilkos, Sátán kölyke lettem. Aki nem mellesleg bármikor legyőzheti a Ti Isteneteket. Viszont, van annyi tartás bennem, hogy nem indítok háborút a két fél közt, mert abból az emberek szarul jönnek ki. És Minseok, ha nem is vérszerinti, de az öcsém amíg élek. Ti nem érdekeltek. Se a lentiek. - kimérten beszéltem, közben a dzsungel indáit toltam el. Fene a hülye angyalok fejére, hogy így eldugták azt a hülye kaput. És hiába az erőim, gyalog kell megkeresni. Pedig jó közel illantam hozzá.
-Szóval maradt még benned jó. - szólalt meg halkan.
-Én már eleve rossznak születtem. Ez már bennem maradt, szeretetben nőttem fel, és mai napig van aki szeret. Nem tudok mit mondani a többiekre, hisz becsaptak. Úgy voltak mellettem, hogy nem mondták el ki vagyok, és Ők kik. Csalódtam. Amúgy, ti mire jöttetek a suliba? - néztem hátra egy pillanatra.
-Téged védeni. De sajnos, az a démon hamarabb lépett, pedig...
-Pedig? - megtorpantam.
-Pedig Hold fordulókor kellett volna mindent megtudnod. És akkor, az angyalok és a démonok választás elé állítottak volna, hogy melyik fél oldalan harcolsz. Akkor tört volna ki a háború. - nézett rám
-És Hold forduló mikor lett volna?
-Amikor megszülettél. - mondta.
-Áprilisi vagyok! - meredtem rá.
-Nem. Valójában Júniusi, és hatodikai.
Megálltam.
-Persze! Még nem nőtt ki a Sátán szarvam! Ne nézz hülyének. - grimaszoltam.
-1986 Június hat. - mondta. Ekkor születtél meg. Ott a három hatos. Keresd majd ki a történelem egyik legnagyobb viharait, akkor tombolt az egész világ, de csak amíg megszülettél. És az kábé hat óra volt. Néhol földrengés volt, vagy sima Földcsúszamlás. - magyarázta.
-Nem lehet, hogy idősebb vagyok. Az kizárt! - rázom a fejem.
-Anyukád rendelte így. Így lettél el anyakönyvezve.
-Hülye... - magamban gyönyörű illetlen szavakat mormoltam.
-6 6 6.
-Persze, Sátán kölyke, ott kell lennie a három hatosnak. Kurva nagy poén. - újra elindultam. Aztán meg lett fél óra múlva a kapu. Nincs ám bajom a dzsungellal, csak... utálom a sok zöld levelet, mert így nem látom a csillagokat.
-És, hogy nyitod ki? - kérdezte Jongin. Kezem felemeltem, és az erőmmel betaszítottam, mire az bedőlt. Jó pár ijedt arc állt a másik oldalon. Én pedig talpig fekete cuccban, egy megkötözött Jonginnal léptem be. Szegény angyalkák, be is szartak a látványom miatt.
-Hát, azt hiszem, a Szezám tárulj ki lett zárva. Pedig az volt a másik terv, ha nem nyílik ki. - vigyorogtam. Eltaszítottam Jongint. És megborzongtam. Túl sok itt a jó, de érzek ám két színűséget is, hatalom vágyat, hmm tetszik. Kiengedtem a szürke szárnyaim, mert, hogy azok is vannak ám. És most így belegondolva, tényleg Június hatodikan jelentek meg, amikor lent depiztem Chanyeol miatt. És akkor mondta Luci, hogy teljes értékű lettem.
-Mit keresel itt? - lépett elém egy szőke hajú fazon.
-Daehyunt keresem. - néztem rá. -Biztos Te vagy a híres Gabriell! - vigyorogtam rá.
-Nincs itt semmi keresnivalód. - mondta.
-Á! Szóval tőled jött a hatalom vágy? Értem már. - gúnyos vigyort ejtettem. -Szóval! - csaptam össze a tenyerem. -Daehyunt keresem. Szükségem van rá. - mondtam.
-Nincs itt. Küldetésen van. - mondta a szőke.
-Nem rég ment el. - mondta nem messze tőlem az egyik angyal. 
-Te, most szórakozol velem? - néztem a szőke hapsira. -Neked pedig köszönöm. - néztem a másikra. Aki bólintott.
-Menj innen el! - mondta a szőke. -Te, nekem ne mond meg mit tegyek! Világos? - kezemet felemelve, térdre küldtem. -Te egy senki vagy. Csak egy névvel ellátott szárnyas senki! Viszont, Én egyetlen csettintéssel tudlak porrá zúzni, ha ilyen hangon beszélsz Velem! - mondtam mérgesen.
-Daehyun Atlantiszban van. Ott egy fiút kell megmentenie. - mondta újra a másik. Kis barna hajú, baba arcu, fehér szárnyas.
-Atlantisz? - pislogtam rá. -Mi a neved szépségem? - kérdeztem.
-Lu.. Lu Han... - dadogta. Feje vörös lett.
-Köszönöm Lu Han a segítséget. Miattad nem fogok senkit se darabokra szedni. - néztem szét, láttam, hogy páran felsóhajtottak. -De Te! - néztem a szőke pasira. -Nagyon bököd a csőröm. Nagyon vigyázz, hogy ha újra az utamba kerülsz, megölek. - kicsit engedtem a szorításomból. Aztán a félig fedetlen mellkasán egy bélyeget rajzoltam rá a körmömmel, ami azonnal a bőrébe éget. -Jól jegyezd meg amit mondtam. - hajoltam az arcába.
-Dögölj meg Te szuka! - morogta. -De mocskos a szád! És ezt inkább bóknak veszem. - akkorát rúgtam rajta, hogy kivitte az egyik fát. -Vigyelek vissza? - néztem Jonginra. Félve ugyan de bólintott. -Akkor ma még maradunk kicsit a dzsungelban, mert elfáradtam. - szárnyaim behúztam, és felnéztem. Pár katona épp Gabriellt vitték el, a többiek pedig engem néztek. -Ne aggódjatok. Senkit se bántok. Attól, hogy gonosz vagyok, tudom mit szabad, és mit nem. Nincs bennem hatalom vágy, mint a Ti Arkagyalotokban. Figyeljetek inkább rá, és ne higgyetek neki. Csak Istennek, vagy nekem. Nem akarok rosszat a két Világ közt, de Gabriell igen. - mondtam.
-Ezt honnan tudod? - kérdezte Lu Han. Tőle ered a kaland vágy. De aranyos. Utál fent lenni már.
-Érzem. - néztem rá. -Belelátok másokba.
Fogtam végül Jongint, felkapartam, és kitaszítottam a kapun.
-Kicsit óvatosan. - morgott.
-Amíg látnak, addig nem. - vigyorogtam.
-Gonosz!
-Ha Te azt tudnád mennyire. - röhögtem. Csúnyán nézett rám.

11. fejezet~

Egy teljes év! Ennyi telt el, mióta Chanyeol meghalt. De meg lett a démon, aki megölte. És ha Ő meg van, meg lesz Yeol!
-Nos, akkor... utoljára mondom el! HOL VAN CHANYEOL? - kérdeztem a démont aki megölte.
-Mondtam már! Nem tudom! Valahol az alvilágban. - zihált.
-Apám azt mondta, aki megölte, az tudja is hol van! Szóval, ne akard, hogy rád uszítsam a kutyákat, aztán, ezer év kárhozatra ítéljelek! - hát igen. Megváltoztam.
-A Vízköpő! Elvette a medálom amivel fel tudtam menni. Az megmutatja merre van Chanyeol. Többet nem tudok. Csak egy egyszerű démon vagyok. - megható egy férfit sírni látni.
-Tehát, ha meg lesz a medál, akkor megtalálhatom Chanyeolt? - néztem rá.
-Igen. De ahhoz a vérem kell. - mondta.
-Óh, kedvesem! Ezen könnyen tudunk segíteni. - mutató ujjammal a nyaka előtt húztam egy csíkot, amiből azonnal fekete vér buggyant ki. Átvágtam a nyakát.
A démon pedig meghalt. Egy kis üveget raktam a nyakához, abba belecsorgattam egy kis vért, és szét néztem, közben, lenyaltam a vért az ujjaimról.   Három kutya, négy démon volt velem.
-Kérlek, takarítsátok ezt össze. - mondtam kedvesen. Egyik dolog ami megmaradt bennem. A kedvesség, de csak azok felé, akik megérdemlik. Így Én is jól járok, mert megkapom azt a tiszteletet, amit megérdemlek, és nem Én leszek a gonosz undok, alvilági hercegnő, akit utálnak.
-Máris Úrnőm. - hajolt meg az egyik.
-Köszönöm. Utána, felmehettek kicsit! De csak egy éjszakára. Világos fiúk? - néztem vissza a vállam fölött. Vigyorogva bólintottak.
Elindultam vissza a trónokhoz, ahol Lucifer van.
-Egyszerre vagy kedves, és kegyetlen. Ez tetszik. - mosolygott rám Lucifer. Magamban így hívom. Mások előtt Apám!
-Hát, ha már Te túl rohadt vagy segíteni, hogy megtaláljam Chanyeolt, akkor egyedül kell elrendezni a dolgokat. - néztem rá.
-Kedvességed és tiszteleted határtalan. - fintorgott.
-Ezt bóknak veszem. - néztem rá.
-Kegyetlenebb vagy nálam, ugye tudod? - kérdezte.
-Igen! Tisztában vagyok ezzel. És erősebb.  - fogtam egy pecsétett. -Majd jövök.
-Hová mész már? - kiáltott. Nem válaszoltam. Haza illantam. Csak a nappaliban volt fény. Minseok pedig kifeküdt a kanapén.
Odamentem hozzá, és betakartam, majd megsimogattam az arcát.
-Mm... - motyogott, és rám pislogott. -Soyun? - ült fel.
-Szia húsi! - mosolyogtam rá.
-Hol voltál? Megváltoztál! - ölelt meg.
Szemeim feketék maradtak, hajam hosszabb, és a sok koplalás miatt karcsúbb is lettem. És magasabb vagyok. Nem tett jót Chanyeol elvesztése, de viszont volt előnye, mert az, hogy megtaláljam, vezérel, így marad bennem jó, maradt még a régi Soyun.
-Itt ott. Inkább lent, de most feljöttem, mert szükségem van valamire. Te jól vagy? - engedtem el.
-Igen. - mondta. -Hiányoztál! - újra megölelt.
-Te is nekem. Tessék. Ezzel bármikor elérsz. Ha baj van, csak gondolj rám, és Én itt leszek. - adtam neki a pecsétett.
-Ne menj el. - fogta meg a kezem.
-Meg kell találnom Chanyeolt, ahhoz pedig kell az egyik Vízköpő, mert nála van egy dolog, ami kell. - álltam fel. -Vigyázz magadra Szívem. - homlokon pusziltam. -Szeretlek! Hamarosan újra jövök, addig vigyázz magadra. - rá mosolyogtam, míg Ő bólintott.
Templom elé illantam. Szét néztem, és már láttam is, ahogy kibontják a szárnyaikat, és engem néznek.
-Keresek valakit! - mondtam.
-És kit? - előttem mozdult meg az egyik.
-Egy éve... megölték a szerelmem. Valaki, közületek, elvett egy medált az egyik démontól. - mondtam.
-Soyun? - előttem lévő szobor Jongin lett.
-Talán igen, talán nem. - vigyorogva néztem rá.
-Mire neked az a medál? - kérdezte.
-Meg akarom keresni Chanyeolt. - mondtam.
-Miért? - kérdezte. Kezd idegesíteni.
-Na ide figyelj szép fiú! - egyetlen mozdulattal megdermesztettem, így térdre tudtam kényszeríteni. -Semmi közöd hozzá. Kell a medál, és békén hagylak titeket. - billentettem oldalra a fejem.
-Daehyunnál van. - nyögte ki.
-És Ő most hol van? - kicsit engedtem a szorításból.
-Fent. Gabriell hívta fel. - néztem fel.
-Akkor most szépen felmegyünk. És elkérjük. - vigyorogtam.

10. fejezet~

Mozi után a parkba mentünk. Jó volt ketten lenni. Sokat beszéltünk, nevettünk. Most pedig csak sétálunk. De rossz érzésem volt.
-Jól vagy? - kérdezte egy puszi után, amit a fejemre adott.
-Hmm... Olyan dejavúm van. És rossz érzésem. - néztem fel rá. Igazam volt.
Három alak jelent meg előttünk.
Minden úgy történt ahogy az álmomban. Chanyeol a földön térdelt, engem lefogtak, és hirtelen, Chan mellkasa átszakadt, vér bugyant ki az ajkai közül, és a kéz, ami a mellkasában volt, ott dobogott a szíve. Ordítottam, könyörögtem, hogy ez ne legyen igaz, csak egy álom legyen újra. De nem az volt. Hat szárnyas férfi jelent meg, mire engem elengedtek, amitől földre rogytam. Elkusztam Chanyeolhoz, mivel már a földön feküdt.
-Ideje, hogy megtudja Ki is Ő valójában. - hallottam a hangot. Ő volt aki megölte Chanyeolt.
-Miért kellett egy ártatlan embert megölni? - ez Daehyun hangja volt, Chanyeolt magamhoz ölelve néztem fel.
-A kölyök egy Nefilim volt. Lent a pokolban megtaláljátok. Viszont, ezzel felébred az igazi Angel, és Soyun eltűnik. Ez volt Nagy Urunk terve. - vigyorgott a gyilkos.
-Pusztulj el, Te pokol fajzat. - morogtam. Elengedtem Chanyeolt, és felálltam. Tocsogtam a vérben. -Megölted a szerelmem! Hogy volt merszed hozzá? - éreztem, hogy valami nem stimmel velem, láttam az ijedt arcokat. -Hogy voltál erre képes? - dühös voltam. Körülöttem minden elektromos dolog, kocsi riasztó bekapcsolt, utca lámpa szét pattogott, éreztem, hogy valami eláraszt, aztán a Hold fénye rám villant, amitől teljesen nem Ön magam lettem, és a világ is más lett. Azt képzeltem el, ahogy a gyilkos el ég, és így is lett. Szabályosan lángra lobbant. Én pedig élveztem!
*******
-Felébredt a lányom! Üdvözöllek Angel! - vigyorgott a férfi.
*******
Chanyeolt újra a karjaimba zártam, és zokogtam. Jongin guggolt előttem, Daehyun mellettem, Namjoon pedig a többi szárnyas férfival arrébb állt.
-Miért pont Őt? - suttogtam.
-Ez volt neki megírva. - mondta Jongin.
-De... - néztem fel. -Ki vagyok Én?
-Te vagy a jóslat! Te vagy Lucifer lánya. Te vagy a végzet. - mondta, s közben kezét Chanyeol fölé rakta, amitől halványodni kezdet, én pedig még adtam egy utolsó csókot neki, és zokogva fogtam meg az arcom.
-Reita! - hallottam Namjoon hangját, mire felemeltem a fejem, és egy kis füst után, Reita állt vele szembe.
-Mi történt? - kérdezte. Nam rám biccentette a fejét, Reita pedig azonnal rám pillantot. -Te jó Isten! - hozzám szaladt, én pedig újra sírni kezdtem.

Üres vagyok. A szívem, darabokra hullott, a lelkem nagy része pedig kiszakadt belőlem... Chanyeol meghalt. Elvették tőlem. Az ágyamban fekszek, és a pólóját magamhoz fogva, csendben sírok. Érzem az illatát, érzem ahogy megérint, hallom a hangját, ahogy azt mondja; szeret.
-Yun? - bújt mellém Minseok.
-Meghaltam vele... Minseok... elvették! - szipogtam. Hozzá fordultam, és a mellkasába furtam az arcom.
-Minden rendben lesz. Szóltunk az anyjának, Reita, Seomin, Jiana itt vannak. Veled vagyunk. - suttogta.
-De Chanyeol nincs! - mondtam.
-Ő nincs. - szipogott Minseok. Könnyeim elapadtak, szívem megmaradt részeit összekapargattam, lelkem pedig bebetonoztam. Kiderítem mi folyik itt, és megbosszulom Chanyeolt, akár az életem árán. Kimásztam Minseok mellől, és kivágtam az ajtót. Jól sejtettem, hogy a három másik fiú itt lesz. Éreztem.
-Jongin! Azt mondtad, Chanyeol a Pokolban van. Igaz ez? - szegeztem neki a kérdést.
-Igen. Minden Nefillim oda kerül, Isten nem engedi fel őket, mert nem angyalok. - mondta.
-Te ki vagy valójában? - néztem Reitára.
-Mágus, varázsló, boszorkány! Ahogy tetszik. - mondta.
-És Ti? - néztem Jianara és Seominra.
-Én Pixy vagyok. Vagyis Tündér. - mondta Seomin.
-Alakváltó. - mondta Jia, szeme pedig sárgán villant meg.
-Minseok? - néztem az öcsémre.
-Csak egy ember. - vont vállat.
Elgondolkodtam. Akkor tényleg nem a vér szerinti öcsém. Mindenki hazudott nekem! Végig!
-Chanyeol tudta, ki Ő? - néztem a három fiúra.
-Nem. Még nem töltötte be a 20-ik évét. Ha eléri a huszat, onnantól teljes Nefillim, és halhatatlan lesz. - mondta Daehyun.
Pólóját magamhoz fogtam.
-Én miért vagyok az ami? - kérdeztem.
-Eunhee, szerelmes lett Luciferbe. És ezt Lucifer ki is használta. Egy Orákulum, megjósolta, lesz egy gyermek, aki, leígázza Istent, és a három világ, a Föld, a Mennyország, és a Pokol, Ő alatta egyesül. Eunhee nem tudott erről, de teherbe esett. Veled. Amikor megszülettél, Lucifer már akkor gonosz dolgokkal tömött. Eunhee pedig nem hagyta...
-Elvitt a Pokolból, és Minseok szülei fogadtak örökbe. - fejeztem be.
-Igen! Máig, egy pecsét védett, de ezt Chanyeol halála miatt, saját magad törted fel. - mondta Daehyun.
-Hmm... - felmosolyra húztam az ajkam. -Ki gondolta volna... akiket a legjobban szeretek, elárulnak. - néztem fel.
-Soyun! Ne hagyd, hogy a gonosz irányítson. Te jó vagy! - mondta Reita.
-Csak nem félsz tőlem Reita? - láttam magam a hátánál lévő üvegben. Szemeim korom feketék voltak, de teljesen, arcomon egy gonosz fél mosoly.
-Nem! Mert tudom, hogy ez nem az igazi Soyun!
-A nevem Angel! Én vagyok a Végzet Angyala. És ha megbocsátotok, dolgom van. Megbosszulni Chanyeolt, és leígázzni mindent. Megszerezni a hatalmat.  - mondtam, és a temetőre gondoltam. Kis bizsergés vette úrrá a testem, és amikor újra kinyitottam a szemeim, már ott voltam. 
-Apám! - mondtam. Előttem megjelent egy ajtó, aztán lassan kinyílt, Én pedig még utoljára a két ismerős névre néztem, és beléptem. Soyun nincs többé. Soyun, meghalt!

9. fejezet~

-Csendes vagy. - jegyezte meg Yeol, már fél úton haza.
-Csak élvezem, hogy csend van, a tücskök ciripelnek, és az illatod keveredik a friss tavaszi levegővel. - bújtam a nyakába.
-Megint arra célzol, hogy büdös vagyok? - kérdezte.
-Istenem, Te mekkora hülye vagy Szivem! - nevettem el magam.
-Akkor ezek szerint nem? - kuncogott.
-Nem, Te dilis. - csókoltam a nyakába. Kicsit megremegett. -Szeretem a parfümöd illatát. Erős, mégis lágy, férfias, és amikor megcsókolsz, vagy csak a közelemben vagy, bekúszik az orromba, amitől teljesen elvarázsolódom, és még többet akarok belőled. - suttogtam.
-Yun... - elég volt csak a nevem kiejtenie, szavak nélkül tudtam, hogy most jobb ha hallgatok.
Nyakát cirógatva jeleztem, hogy amint haza értünk, az övé vagyok ha akarja, ha kész rá, s közben orrommal a másik oldalt, a fül alatti részt, ahol olyan selymes a nyaka, szintén cirógattam. Már a lakásunk ajtaja előtt lerakott, kinyitottam az ajtót, és ahogy beléptem, már tapadt is az ajkaimra. Berúgtam az ajtót, és elkezdtem leszedni róla a pulcsit, és Ő is az enyémet. Neki nyomot a falnak, Én pedig a nadrág szíját kezdtem kioldani, és aztán kigombolni. Majd kezem becsúsztattam, boxeren keresztül kezdtem simogatni.
-Gyere... - indultam be a szobámba.
Mindent megtettem, hogy tökéletes első legyek neki. Minden részét becéztem, szerettem, izleltem. Hozzá simultam, vele mozogtam.
-Szeretlek. - suttogta szemeimbe nézve, mikor az ölében ültem, lovagló pózban, ő pedig az ágytámlának volt dőlve, és bennem volt. Arca piros volt, ajkai dúzadtak a sok csók miatt, nyaka néhol foltos, mert megszívtam. De a szeme... olyan tiszta csillogás volt benne, hogy ellágyúltam. Lassan újra megmozdultam, amitől az alsó ajkát beharapta, és szemeit becsúkta.
-Én is téged Yeol. - túrtam a hajába.
Melegség töltött el. Szeretem, és ez a legfontosabb számomra, Ő a legfontosabb most! Érte bármire képes lennék.
°°°°°°°°°°°°
-Csodás volt. - suttogta pár órával később. Hozzámsimulva feküdt mellettem, karom simogatva.
-Igyekeztem, hogy az legyen. - mosolyogtam.
-Biztos fáradt vagy. - csókolt bele a nyakamba. -Szóval aludjunk. - helyezkedett el.
Tényleg az voltam. Így hamar el is aludtam.
Másnap reggel, puha érintésre keltem.
-Jó reggelt. - motyogtam, fejem a párnába fúrtam.
-Neked is.  Csináltam reggelit. - apró puszikat adott a gerincem mentén a bőrömre, egészen a derekamig.
-Isteni illata is van. - néztem rá.
-Anyu tanított pár kaját, hogy amikor dolgozik, inkább csináljak enni, mint hogy inkább rendeljek.  - mosolygott.
-Jól tette. - paplant magamhoz fogva ültem fel, és adtam neki egy csókot.
-Felveszed a pólóm? - állt fel, és felvette a földről a pólóját.
-Fel. És add ide a bugyim. - vigyorogtam. -Ahhoz képest, hogy első voltam neked, a bugyim úgy szedted le, hogy észre se vettem. - vettem el a pólót. Chanyeol vörös fejjel nézett rám.
-Siettem na. - vette fel a bugyim, és azt is a kezembe adta, rá vigyorogtam, és elengedtem a paplant. Szemei szinte felfaltak, amíg fel nem vettem a pólót. Majd paplan alatt felvettem a bugyit. Elkaptam Chanyeol kezét, és magamra húztam.
-Szia. - mosolygott rám.
-Szia. - orrommal megcirógattam az Ő orrát, fedetlen mellkasára simitottam az egyik mancsom, és egy csókot adtam neki. -Hogy érzed magad? - kérdeztem a csók után.
-Jól. - mosolygott.
-Csak jól? - pislogtam rá.
-Fantasztikusan. - vigyorgott.
-Akkor jó. - kuncogtam. -Tegnap estét... meg kellesz ismételni. Jóóó sokszor. - suttogtam.
-Mindenképpen. - suttogott vissza. Hasam korgása zavarta meg az idilli pillanatot, Chanyeol pedig azonnal hozta a reggelit.
Ketten, egymással szemben ettünk, és közben kiterveltük, hogy este, menjünk moziba.
Minseok is haza jött, így közénk telepedett.
-Na? Haver, megrontott oszt Yun? - kérdezte Seok.
-Minseok. - szólt rá.
-Tehát igen. - röhögött Seok.
-És, Jianával mi van? - kérdeztem.
-Azt hiszem szerelmes vagyok. - sóhajtott.
-Huuuuu! - adtam hangot a meglepetségemnek. -Honnan tudod?
-Hát... szeretek vele lenni, csak úgy, megfogni a kezét, és nem ágyba vinni.
-Az öcsém felnőtt lett. - bújtam hozzá.
-És, ma mit fogtok csinálni? - kérdezte.
-Hát... sétálni megyünk, aztán talán mozizni. - mondtam.
-Én tanulok. - sóhajtott.
-Hát, akkor jó tanulást. - nevettem.
-Most elzavarsz? - pislogott.
-El én. - mondtam komolyan.
-Hát jó. - rajtam keresztül mászott le az ágyról.
-Belső átépítés történt. - nyögtem fájdalmasan.
-Semmi bajod nem lesz! Na majd talizunk. - kicsoszogott.
-Zuhany? - néztem Yeolra.
Kaján vigyor jelent meg az arcán, és kipattant az ágyból, kézbe kapott és bevitt a fürdőszobába. Nevetve nyitottam meg a csapot, majd ruha nélkül bemásztunk a víz alá.

8. fejezet~

********
-Uram?! - hajolt meg egy fekete hajú férfi a trónon ülő férfi előtt. -Meg van? - kérdezte.
-Igen. De túl sokan védik. És... Uram? Sikerrel járt? - kérdezte félve a másik.
-Igen. Jó ötlet volt  David. Igazad volt, hogy a temető nem védett. - állt fel a férfi. -Most is büszke vagyok rád. Mert kapcsolatba tudtam lépni vele. Egy dolgot kivéve. - fölé magasodva nézett fekete szemeivel. -Az a nő. Aki elütötte a lányom, miért van még életben?
-Máris intézkedek Felséges Uram. Saját kezűleg intézem el. - David alázatosan meghajolt.
-Ezt már szeretem. - vigyorgott a másik. David kiegyenesedve elmosolyodott, és elindult a kijárathoz.
********
Chanyeol mellkasán ébredtem fel. Ő még aludt, viszont, az Én agyam kattogni kezdet.
Nem értettem a temetőben történt dolgokat. Miért voltam én ott? És miért láttam magam baba ként? Ki volt az a nő, aki az anyámnak mondta magát? Miért kerültem a szüleimhez? Ki vagyok? Vagy inkább MI? Rengeteg kérdés, semmi válasz.
Oldalra fordultam, óvatosan, karomra vigyázva, és nyakig húztam a takarómat. Hiába volt mellettem Chanyeol, nem tudtam megnyugodni. Becsuktam a szemeim, és újra meg újra lejátszottam magamban az egész jelenetet amit láttam, aztán megtaláltam azt a kis részletet ami zavart de nem láttam elsőre.
A nyaklánc! A nő nyakába ami volt. A fél Hold! Ugyan az van az Én nyakamban.
Azonnal felültem, és megfogtam a láncot. Ki kell derítenem mi is ez az egész.

Újra a temető előtt álltam. Féltem bemenni, de muszáj. Itt kezdődött el minden. Be is akartam menni, meg nem is. Végül győzött a nem. Így sarkon fordultam, és elindultam a városba.
Csepp jó kedvem nem volt, de bementem egy pékségbe, vettem pár sütit, és azokkal mentem haza. Kicsit néztek is, hogy hajnali hatkor mi a jó eget keresek Én ott. De nem érdekelt. Otthon még mindenki aludt, így csendben csináltam teát, meg kávét. Kicsivel tíz, és egy zuhany után, tálcára raktam Chanyeol reggeliét, és bementem a szobámba.
-Jó reggelt! - mondtam miután leraktam a tálcát, és az ágyra ugrottam.
-Hé, óvatosan! - szólt rám ijedten Chanyeol.
-Már nincs semmi bajom. - feküdtem el mellette.
-Biztos? - hajolt fölém. Megfogtam a tarkóját, és lehúztam egy csókra. Így reggel, kicsit gyűrött volt az arca, és álmos volt, de nem tudtam ellenállni. -Igen! Biztos. - mosolygott. Rá mosolyogtam, és újra megcsókoltam. Teljesen magamhoz húztam, ezért inkább a lábaim közé fészkelte magát, és úgy csókolt tovább. Lábaim a derekán kulcsoltam össze, jobb kezem a hajába vezettem, másikat a hátára. Amikor elvált az ajkaimtól, a nyakát vettem célba, és a bal kezemet a boxerére vezettem, s kezdtem simogatni, mire beleharapott a vállamba, amitől kicsit felnyögtem. Újra az ajkaira martam, édes csókja számomra olyan akár egy drog. Nem tudok elválni tőle. Puha ajkai teljesen rabul ejtenek, amitől eszemet vesztem, és még többet kívánok belőle.
-Gyerekek! Nem megyünk ma... - tört ránk Minseok. -Jézus Isten Mária Szent József! - tapadt háttal nekünk az ajtómra. -Bocsi srácok, nem tudtam, hogy... Ti épp... - dadogott.
-Csak felkeltettem Chanyeolt, nem szexelni készültük. Viszont ha Te nem törsz ránk, már szerintem megrontottam volna Yeolt. - ültem fel, Yeol meg elbújt a paplan és a párna alatt.
-Soyuuun! - nyafogott Chanyeol.
-Édes Dumbócskám! Örökre nem maradhatsz szűz, plusz, nekem is vannak szükségleteim. Nem megyek más pasihoz, ha már van egy. - mondtam tök komolyan, pedig szívesen röhögtem volna a két majmon. Minseok a fejét az ajtóba verte, Chanyeol meg vörös fejjel kukucskált rám a párna alól.
-Szörnyű lelki trauma ért! - mondta Minseok.
-Van kint reggeli. Amúgy fordulj már meg, úgyse versz már észt magadba, kár bántani az ajtómat. - vágtam hozzá a párnát. Minseok lassan megfordult.
-Arra gondoltam, elmehetnénk a vidám parkba, vagy a parkba kicsit lustizni. - mondta, közben leült mellém.
-Inkább a park. Nem vagyok most túl vidám. - néztem rá. Megfigyeltem az arcát.
-Mi a baj? - dőlt nekem.
-Nem tudom. Kicsit... mindegy. - puszit adtam a homlokára. -Reggeliztél? Föztem kávét, van tea, és voltam lent sütit venni. Vettem a kedvencedből is. - kicsit eligazgattam a haját, és megigazitottam az ingét. -Nem fogsz megfázni így? Vehettél volna egy pólót az ing alá. - mosolyogtam rá.
-Szerintem nem. De miért voltál kint? Hisz megsérültél. - mondta aggódva.
-Ne aggódj, már jól vagyok. Pár nap, és a kék foltok is eltünnek. - fogtam meg a kezét.
-Még sose láttam, hogy ilyen gondoskodóak vagytok egymással. - hallottam Chan hangját. Zavarba jöttem, mert igaza volt. Eddig, senkinek se mutattuk ezt az oldalunkat.
-Hát, Soyun mindig ilyen volt. Tiszta anya. Ő is mindig így gondoskodott rólunk, és ez jó. - mondta Minseok. Vajon ha igaz amit a hang mondott, akkor... Seok nem is az öcsém?

****
-Hamarosan vége a sulinak. Még két hét! - mondta Seomin.
-Csinálunk valamit a nyáron? - kérdezte Minseok. 
-Én a szüleimmel megyek Európába. - fintorgott Baekhyun.
-Én apuhoz megyek Kínába. - mondta Kyungsoo. -És... aztán megyek Amerikába, mert felvettek a Harvardra. - mondta ki nagy nehezen.
-Itt hagysz? - kérdezte Minseok.
-Igen. Sajnos nem számítottam erre, de minden más suliból elutasítást kaptam, még innen is a Szöuli Orvosiról is... csak oda kaptam zöld utat. - mondta szomorúan.
-Ne busulj doki, mi itt várunk majd rád. - megfogtam Soo kezét, és rá mosolyogtam. -De aztán keményen tanulni, és mutasd meg nekik, hogy egy koreai is ér annyit mint Ők. - biztattam.
-Rendben. - rám mosolygott. Kicsit elhajoltam Chanyeol mellkasától, és egy puszit adtam az arcára. Majd visszafészkeltem magam Chanyeolhoz.
Más téma jött fel, de bennem újra a temető gondolata éledt fel. Oda kell mennem.
-Ti hisztek abban, hogy vannak más lények a földön? Például démonok, angyalok, vérfarkasok, vámpírok, ilyesmik!? - kérdeztem csak úgy random.
-Ez... most honnan jött? - kérdezte Reita.
-Csak úgy jött. - vontam vállat.
-Nem megyünk? - suttogta Chanyeol nekem.
-Hmm? - néztem fel rá. Lágyan ért az ajkaimhoz, és csókolt meg.
-Menjünk. - mosolygott. Hát persze! Csak én lehetek ilyen sötét, hogy nem vettem észre mit akar. Bólintottam, és feltoltam magam, majd Chanyeol is felállt.
-Mi megyünk. Fáradt vagyok, és kicsit fáj a térdem. - fintorogtam.
-Jó éjt. - jött kórusban a köszönés. Elnevettem magam. Intettem mindenkinek. 
Amúgy tényleg fájt kicsit a térdem, de Chanyeol a hátára vett, mert látta, hogy bicegek. Minseok biztos később jön, vagy haza se jön mert ott ragad Jia-nál, ami valószínűbb. Így ketten leszünk Chanyeollal.

7. fejezet~

Megnéztem a temető nevét, és azonnal tudtam, ide lettek apuék eltemetve. Nem voltam itt már azóta, hogy meghaltak.
Nagy sóhaj után végül beléptem, és elindultam a sorok közt.
Nem törődve a furcsa hangokkal amiket hallottam, amint beléptem. Csak egy dolgot akartam, lerakni apuék sírjára a csokor virágot, és eljönni onnan. De mintha eltévedtem volna. Pedig tudtam hol vannak. Mert egy angyal szobor van előttük.
Körbe-körbe jártam, és kezdtem megbolondulni a sok hangtól. De aztán megjelent a szobor, Én pedig felsóhajtottam, és odasiettem. Ott állt a nevük. Térdre rogytam, és leraktam a csokrot a két sír közti vázába, és kivettem az üveg vizet, a táskámból, és azt beleöntöttem.
-Úgy hiányoztok. - suttogtam.
~Te nem vagy az Ők lányuk! Téged nem szerettek!
Folyton hallottam a hangot, de most erősebb volt. Tisztán hallottam.
-Ez nem igaz... - fogtam a fejem.
~Te, hozzám tartozol! Nem az emberekhez!
-Nem! - kiáltottam.
~Akkor lásd a saját szemeddel Angyalom!
Mintha egy burok vett volna körül... újra mindenhol tűz, olyan... pokolbéli az egész. Az a kén szag, az éget hús bűze... mind olyan ismerős volt. Aztán megjelent előttem egy nő.  Hatalmas fehér szárnyai voltak, és valami piros dolgot fogott a karjaiban.
~Hozd a kardot Sungmin! Anélkül Soyun védtelen lesz. - mondta a nő. Az említett rá nézett, kételkedés volt a szemeiben, de bólintott, és elvett egy ezüst kardot, majd vagy kilenc szárnyas valamik közre fogták őket, és minket. Baba sírást hallottam, mire a nő,  óvatosan a piros anyagot elhúzta, és ott voltam én.

~Lucifer nem fog örülni annak, hogy eljöttél. - egy szőke hajú pasi jelent meg, már másik képben.
~Soyun az Én lányom is Gabriell! Lucifer nem kaphatja meg. Nem csinálhat gonosz embert belőle. - mondta a nő.
Aztán apa és anya vett el a nőtől, mosolyogva, egy park feleségben. De miért hívott a lányának?

~Látod? Hozzám tartozol! Elvettek tőlem. Elvittek.
-Nem! - zokogtam fel. -Haza! Haza akarok menni! - álltam fel, és botorkálva siettem ki a temetőből.
Amint kiléptem, onnan, mintha ezer s millió mázsa zuhant volna le rólam. Minden tiszta lett, csend lett a fejemben, de a könnyeim megállíthatatlanul folytak. Leléptem az út padkáról, mire hirtelen nekem csapódott valami. Egy kocsi volt.
-Jézusom! - hallottam egy női hangot. -Nem vettelek észre, még jó, hogy nem mentem olyan gyorsan. Ugye jól vagy? - mondta a nő.
-Igen. Jól. - álltam fel, de mindenem sajgott.
-Bevigyelek a kórházba? - kérdezte.
-Nem. Köszönöm. Jól vagyok. - hátrálni kezdtem. Lassan sarkon fordultam, és haza indultam, persze a nő kiáltott értem, de nem szóltam. Befordultam a sarkon, és neki dőltem a kapunak ami ott volt.
-Soyun? - hallottam egy ismerős hangot. -Miért vérzel? - fogta meg valaki az arcom. Rá néztem, és Jongin volt.
-Elütöttem egy kocsit. Kicsit gyorsan hajtottam. - próbáltam viccesre fogni a dolgot.
-Gyere, haza viszlek. - kézbe vett, Én pedig biztos elájultam.

Otthon tértem magamhoz, a kanapén, mellettem Chanyeol, fölöttem Jongin, és Minseok, Chanyeol mellett egy nyurga ember.
-Guo Jin doktor vagyok. Hogy érzed magad? - mosolygott kedvesen rám.
-Fájok! Fejem, a karom és a lábam. - motyogtam.
-Nagyon nagy szerencséd volt, hogy csak zuzzódásaid lettek. Két napig biztos fog még fájni a fejed, karod és a lábad. Agyrázkódásod nincs. - mosolygott. Kezd ijesztő lenni a mosolya.
-Hát... kössz vagy mi... - sóhajtottam.
-Úgy megijedtem. - mondta Chanyeol. Homlokát az enyémnek döntötte.
-Ha így kell néznem a szemeid kancsal leszek. És fáj a fejem. - kuncogtam.
-Te még ilyenkor is csak poént csinálsz mindenből? - sóhajtott Chanyeol.
-Igen. - a nem fájós kezemmel megfogtam a tarkóját és egy csókra visszahúztam.
-Fúj gyerekek, legalább ne előttem. - hisztizet Seok.
Kuncogva váltam el Yeol ajkaitól, és eltoltam, hogy felüljek.
-Köszi Jongin, hogy elhoztál. - néztem a fiúra.
-Semmiség. - mondta kicsit rideg hangon, ami meglepett. -Guo Jin, menjünk. - nézett a dokira. Most ezek ismerik egymást? Pislogtam is mint hal a vízben. Minseok kikisérte őket, Chanyeol pedig mellém ült.
-Nagyon megijedtem amikor megláttam, hogy eszméletlen vagy Jongin karjában. Én mondtam, hogy vigyünk be a kórházba, de inkább hívott valakit, elvileg az egyik kollégája az apjának. - fintorgott.
-Nem vettem észre a kocsit, így elcsapott, de legalább nem hajtott gyorsan. - fogtam meg a kezét.
-Unniiiie! - rohant be Seomin. Azonnal nekem csapódott amitől akkorát nyögtem, hogy csoda, hogy bent maradt a tüdőm a helyén.
-Minnie! - szólt rá Reita.
-Bocsánat. Csak megijedtem, hogy bajod esett. - kuporodott mellém.
-Hát, ha megúsztam pár karcolással, most a tüdőm biztos átköltözött máshová. - fogtam a mellkasom.
-Jól vagy? - kérdezte Jiana, Minseok mellől, Seok pedig a derekát karolta át.
-Jaj de cukik vagytok. - csillogó szemekkel néztem rájuk.
-Igen, jól vagy, hülyébb nem lettél. - nevetett Jia.
-Asszony, ne járjon a szád! - fenyegettem.
-Hé! Enyém! - bújt hozzá Seok.
-De én ismertem hamarabb. - rá nyújtottam a nyelvem.
-Amúgy... akkor most Ti jártok Chanyeol-lal? - kérdezte Reita.
Ránéztem a fiúra, aki elmosolyodott.
-Igen. - mosolyogva néztem vissza, Reitára.

Kicsit később megnéztük egy filmet, Chanyeol pedig felhívta az anyját, hogy itt marad velem, mert elcsapott egy kocsi. Természetesen, meg is engedte neki, hogy pár napig velem maradjon. Így Ő segített bemenni a szobámba, mert Minseok elkísérte Jianat haza, én pedig lefeküdtem aludni, Chanyeol mellett.

6. fejezet~

Alig akartam elszakadni tőle. Teljesen rabul ejtett az ajka, de úgy éreztem, Ő is így van, mert megfogta a tarkóm, aztán egy hatalmas sóhaj után elvált az ajkaimtól.
-Wow! - ennyi jött ki az ajkain. Rá néztem, és teljesen el volt képedve. Elvettem tőle a gépet, oldalra raktam, és az ölébe ültem. Lovagló pózban.  Újra megcsókoltam, ő pedig intenzívebben viszonozta, egyik kezét a derekamra rakta, és közel húzott magához, másik kezével a tarkómra simitotta, én pedig felnyögtem amikor megéreztem a kezét a derekamról fenekemre csúszni.  Kicsit feljebb ültem rajta, már amennyire lehetséges volt,  amitől zavarba jött, hisz felizgult, amit éreztem, és elvált az ajkaimtól.
-Ne csináld ezt velem. - suttogta csukott szemmel.
-Nem csinálok semmit. - suttogtam vissza, rám nézet, de láttam, hogy nagy Önuralomban van.
-Kérlek! - fogta meg az arcom.
-Oké. - még egy utolsó puszit adtam az ajkaira és lemásztam róla, ölbe vettem a gépet, bekapcsoltam, majd Ő vette el tőlem, Én pedig hozzábújtam. Kereset valami filmet, és azt kezdtük el nézni.
Persze én bealudtam rajta, de nem érdekelt, mert túl fáradt voltam.
~~~~~~
Egy zöld réten álltam, körülöttem gyönyörű virágok, amik olyan szépen bele illettek az összhangba. Boldog voltam. Vagyis ezt éreztem. Hirtelen egy puha kéz fogta be a szemem, elmormolt egy: Na ki vagyok?-ot, Én pedig azonnal megfordultam a karjaiban, és megcsókoltam. Chanyeol volt.
Miatta voltam boldog.
Lassan vált minden sötété, Chanyeol eltűnt, mindenhol tűz, bugyogó láva, Én pedig szomorú és boldogtalan lettem. Üres voltam,  mint egy doboz, és csak egy cél állt előttem. Megölni azt aki Chanyeolt megölte. Vérszomj. Jongin jelent meg előttem, fél mosoly volt az ajkain, lassan megfogta az arcom, és megcsókolt. Nem értettem, miért nem érzem a csókot, de nekem Chanyeol kellett. Miatta voltam ott ahol. Visszaszerezni Chanyeolt, az életem árán!
~~~~~~
Sóhajtottam egyet, mint aki víz alól jött fel, s néztem szét. Chanyeol karjaiban voltam. Nyugodtan szuszogott, de forró volt. Megint fel ment a láza. Nem baj, de legalább nyugodtan alszik.
Puszit adtam az állára, és visszafészkeltem magam a karjai közé.

Keddig voltam Chanyeol-lal. Kedden este megjött az anyukája, én pedig szerdán reggel már haza pakoltam magam, Chanyeol pedig ment a dokihoz, igazolást kérni.
-Na öcsém! Kérek élmény beszámolót. - rángattam be a nappaliba Minseokot.
-Miről? - nézett rám.
-Te és Jia! - homlokon pöcköltem. -Áucs! - fogta a homlokát.
-Mondjad már! - másztam a képébe.
-De mit? - pislogott.
-Ne idegelj fel. - fogom meg a pólója nyaki részét.
-Jól van, Te bestia! Szombaton elvittem randira, vasárnap sétálni, aztán hétfőn a suliban megkérdeztem, lenne e a barátnőm, szóval, hétfő óta a barátnőm. - vigyorgott.
-Kyaaaaaaaaa! - visitva ugrottam rá, és agyon ölelgettem. -Becsüld meg, vagy álmomban levágom a kukid! - mondtam halál komolyan.
-Jááá! Csak őt ne, inkább jó leszek, mert tőled kitelik, hogy megteszed. - fogta ijedten nemes részét.
-Na azért! - rendesen leültem, és kézbe vettem a telefonom. -Amúgy, miért vagy itthon? - egy pillanatra rá néztem, aztán újra a telefonom kapta felemelő figyelmem.
-Tegnap sokáig voltam fent, Jia-val dumáltam, aztán néztem valami filmet, és nem vettem észre, hogy lemerült a teló, így elaludtam. Fiúk is hívtak, csak ki volt kapcsolva a teló. - vont vállat.
-Na, ilyen is ritkán van. - jegyeztem meg.
-Mert én rendesen járok suliba, nem úgy mint egyesek. - mondta. -És ha kettesek nem fogják be, szájukba lépek. - vágtam hozzá az egyik párnát. Minseok meg nevetve dőlt el.
-És, Ti, hogy álltok Chanyeollal? - kérdezte.
-Én most épp ülök, Yeol meg dokinál. - mondtam.
"Utálom a rendelőket. És hiányzol!" Megmosolyogtatott Chanyeol SMS-se.
-De most komoly már! Fogadjunk, hogy már nem szűz, mert rá másztál! - mondta Minseok.
-Nem, nem másztam rá, és még szűz, de már szájra nem. Megcsókoltam. - mondtam, közben írtam Chanyeolnak.
"Azokat én is, nem csoda, hogy sose járok oda, és beteg se voltam még... Te is hiányzol Dumbo!"
-Csak nem megvilágosodtál? - cukkolt Minseok.
-Nem! Később jövök. - álltam fel. Szegény öcsém megijedt a hirtelen hangulatomtól, de nem baj. Magamhoz vettem a dolgaim, és elindultam sétálni. Megint mehetnékem volt, mint akinek suttogják, hogy menj.
Ilyenkor olyan, mintha nem Én lennék. És sokszor, arra se emlékszem, mikor és, hogyan kerültem oda, ahol épp voltam.
Pont mint most! Tudatában voltam annak, hogy megyek, de, hogy hová, azt nem. Végül, mint aki feleszmélt, a temető előtt álltam, kezemben virág, és fogalmam nincs, hogy kerültem ide, vagy mit keres a virág a kezemben.

5. fejezet~

Tűz. Körül ölel, belőlem árad, Én magam vagyok az. Mégis érzem mennyire fáj, ahogy éget, ahogy az ereimben lobog.
Hirtelen változott az egész, Reita állt előttem, mellette Seomin, és Jiana, hátul pedig valami szárnyas árnyak.
Újra változott a kép. Chanyeol állt előttem, rám mosolygott, szívem hevesen kezdet verni.
-Maradj mindig jó. És akkor ez, nem fog megtörténni. - kicsit oldalra állt, Én pedig értetlenül néztem előre. Chanyeolt láttam, ahogy két ember lefogja, és a hátánál áll egy ismerős arc, szemei vörösek voltak, egy undorító fél mosoly volt az ajkain, aztán egyszer csak Chanyeol mellkasa átszakadt, egy kéz állt ki belőle, benne Chanyeol szíve.
Síkitva keltem fel.
Chanyeol még meg is ijedt, mert velem ült fel.
-Jól vagy? - húzott magához.
-Igen. Csak rosszat álmodtam. - szipogtam. Mellkasába fúrtam az arcom, és próbáltam nem újra elsírni magam.
Chanyeol hátra dőlt, velem a karjaiba. Ő hamar visszaaludt, Én pedig hallgattam a szívverését.

-Jobban vagy? - mosolyogva ültem Chanyeol mellé, lezuhanyoztam, kicsit rendet raktam, főztem, most pedig bementem megnézni Chanyeolt.
-Igen. Jobban. - mosolygott.
-A színed is jobb. - közel hajolva kicsit eltoltam a haját az arcából, és megnéztem van e láza. -És lázad sincs.- elvettem a kezem, és rá mosolygtam.
-Jó volt az ápolóm. - megfogta a kezem.
-Aggódtam érted. És már gyakorlott vagyok benne Minseok miatt. Egy kis leves és láz csillapító csodákra képes. Csak fura, hogy más lett a hangod. Kicsit olyan mint egy tenorosnak. - kuncogtam.
-Fáj is a torkom. - fogta meg a nyakát.
-Főzök neked teát. Le akarsz zuhanyozni? - megcirógattam a kéz fejét.
-Most burkoltan arra céloztál, hogy büdös vagyok? - hunyorgott. -Nem, csak rád izzadt vagy hússzor a ruha. - néztem rá. -És az nem egészséges, lezuhanyzol aztán ágyba bújsz, Én pedig hozom a teát, azt megiszod, és pihensz tovább. - mondtam.
-Rendben anyuci. - vigyorgott rám.
-Amúgy meg... szeretem az illatod. - hajtottam le a fejem zavartan. -Még így is. - felálltam.
-Te udvarolsz nekem? - szólt utánam.
-Nem. Azt Te szoktad! - néztem rá, amitől vörös lett.
-Gonosz vagy. - húzta az álláig a takarót.
-Nem, csak szeretlek. - böktem ki, szemei pedig hatalmasra tágultak. Megköszörültem a torkom, és kisiettem a konyhába.
Fogalmam nincs miért mondtam most ezt neki. Egyetlen egyszer se hallottam még tőle, de én is csak Minseoknak mondtam eddig, hogy szeretem. De az elmúlt pár napban, realizálódott bennem, hogy igen, szerelmes vagyok Park Chanyeolba!

-Itt a tea. Gyógyszer, és a kaja. - vittem be a tálcát.
-Meg fog ártani ez a kényelem. - mondta.
-Lustább nem leszel!  - kuncogtam.
-Ez fájt. - kapott a mellkasához.
-Ne drámáz! Tessék enni szépen, aztán pihi. Addig felhívom a lányokat. - elé raktam a tálcát. Megkerestem a mobilom és kimentem. Reita nem vette fel, ezért hívtam Seomint, de ő se vette, végül maradt Jiana, de ő meg elvileg randin van Minseokkal. Pont el akartam rakni a mobilt amikor megszólalt, és Chanyeol anyukája volt.
******
Két Vízköpő védte a lányt, hat démon ellen.
-Add fel Reita. Kevés vagy Te Lucifer ellen. - vigyorgott az egyik.
-Én talán igen. De Soyun nem! Egy démon és egy angyal ereje egyesülve, sokkal erősebb. Majd Ő megfogja állítani Lucifert! - liheget a lány. Kimerült a harc miatt.
-Ha csak nem lesz gonosz Ő is. És ezen könnyen tudunk segíteni! Elég ha olyan személyt ölünk meg, akit szeret. - nevetett a férfi.
-Coran! Mindenki védett! - szólalt fel Jongin.
-Talán! De egy személy nem. És Ő egy Bukott gyermeke.
-Chanyeol. - mondta Jiana.
-Ó, hogy tudja! - tapsolva nevetett fel Coran.
-Most már elég lesz! Takarodjatok innen! - Reita egyetlen mozdulattal változtatta őket porrá.
*****
-Hívott anyud. - mentem be vissza Chanyeolhoz. Elvettem a tálcát, és leraktam az asztalra, majd felmásztam az ágyra, és hozzá bújtam. Mindig megnyugtató volt a közelében lenni.
-És? - simogatta a karom.
-3.60 a baba, egészséges, és Yoora is jól van. Kérdezte, hogy hogy vagy, mondtam, hogy már ettél, lázad sincs. - kezem a mellkasára vezettem.
-Ennek örülök, kár, hogy nem láthatom őket. - mondta.
-Chan...
-Hmm?
-Bocsánat, hogy nem vettem észre...
-Semmi baj. - hajamra adott egy puszit. -Nézünk valami filmet? - kérdezte. Témát terel.
-Nézzünk. - mondtam.
-Ide hozod a gépem?
-Férfiak! - felsóhajtottam. -Moziba ne vigyelek? Vagy kérjem meg a kezed? - másztam le az ágyról, és elvettem a gépét.
-Kérned se kell a kezem, neked adom. - vigyorgott.
-Berakhatom a bugyimba is? - néztem rá. Hát igen. Szegény még szűz, így zavarba jött.
-Soyun! - szólt rám.
-Ideje lenne már elveszteni a szűzességed ember! - másztam mellé.
-Szerelem nélkül nem fogok ágyba vinni senkit. - duzzogott.
-Jaj, Te kis lovag. - ott térdeltem mellette.
-Ez nem lovagias, csak egyszerűen... Nem Kyungsoo és Baekhyun vagy Minseok vagyok. Nekem fontos a szerelem. - kicsit felhúzta magát.
Szóval rám vár? Lehajoltam, amitől kimeredt a szeme. Tudom, hogy nem volt még csaja, így Én lennék az első aki megcsókolja, így inkább hagytam, hogy ő lépjen másodszor. Csak kicsit mozdult felém, ebből tudtam, hogy készen van. Levettem a térdemről a jobb kezem, az arcára simitottam, aztán lágyan nyomtam az ajkam, az övére. Olyan érzés tört fel belőlem, mintha kigyúlladtam volna. Szívem hevesen kezdet verni, arcom pir öntötte el, és még többet akartam Chanyeolból. Puha ajkai szétnyiltak, én pedig befurakodtam a nyelvéhez a sajátommal. Teljesen elvesztem.