18. fejezet~

Na, nekem se kellett több. Teljes harcidíszben jelentem meg Reita mellett, aki nálunk volt. Jiana, Seomin, Jongin, Daehyun, Namjoon is ott volt.
-Hogy hogy eltűnt? - keltem ki magamból, szemeim feketék lettek, kezem ökölbe szorult.
-Mikor jöttem ma, már minden szerteszét volt. - mondta remegő hangon Jiana. Szét néztem, és tényleg szét volt verve pár bútor, és véres volt a parketta. Leguggoltam, és belenyúltam a vérbe. Azonnal tudtam, ez nem ember vér, és nem démon.
-Miért kell az öcsém pár farkasnak? - nézek Jianara.
-Én...
-Jia miért kell az öcsém a farkasoknak? - ordítok rá. Szegény össze is rezzent.
-Otthon elmondtam, hogy... egy emberrel vagyok, és Jongdae  kiakadt, azt mondta, hogy megöli, mert nem farkas. - szipogott.
-Ki az a Jongdae? - kérdem idegesen.
-Apám jobb keze, mivel a bátyám eltűnt, Jongdae segít neki, ezért apám azt mondta hozzá kell mennem, de Én Minseokot választottam.
-Ugye tisztában vagy azzal, hogy most szívesen megölnélek? - sziszegem neki. Bólintott. -Hol találom meg őket? - kérdeztem már kicsit nyugodtan.
-Az erdőben van egy tisztás, ott van egy átjáró a másik világba, és ott át lehet menni. - mondta.
-Akkor most szépen elmegyünk oda. - fogtam meg a karját és oda illantam.
-Soyun! Ne tégy meggondolatlan tetteket. - jelent meg Reita és Seomin is.
-Na nem mondod!? - vágtam hülye fejet.
-Komolyan beszélek! - szól rám higgadtan.
-Ha csak egy karcolás is esett Seokon, esküszöm, hogy lemészárolok mindenkit aki csak az utamba kerül! - mondom -Addig pedig nyugton maradok. - fordultam az átjáró felé, mire az meg is jelent. Seomin Pixye-hez híven át is alakult, ahogy Reita is magára varázsolta a köpenyét, míg Jiana csak a szeme színét változtatta sárga színűre. Én meg amúgy is feketében voltam, nem éreztem szükségesnek a ruha cserét.
Sokan megérezték mi vagyok, így el is bújtak páran, vagy csak nem mertek rám nézni, esetleg az utamba állni.
-Hol vannak? - fordultam Jianahoz.
-Arra fent a Farkas kastélyban. - mutat balra az erdőre.
-Akkor sétálunk. - indultam el, de egy ismerős alakot és aurát éreztem meg ami miatt meg is torpantam. -Luhan? - fogom meg a fiú vállát.
-Igen? - fordult felém -Soyun? - lepődött meg.
-Szia. Hát Te, hogy-hogy itt vagy? - öleltem meg.
-Felderíteni jöttem. - kuncog. -Amúgy, bukott lettem mert segítettem neked. Gabriell kirakott. - vont vállat.
-Óh, sajnálom. - mondom szomorúan.
-Semmi baj, így jobb, mert így világot látok, és nem csak egy kis lyukon keresztül. - mosolyog.
-De azért lent is szívesen várunk, kell néha nekem is a társaság. - mosolyogtam.
-Majd néha meglátogatlak. - nevetett. -Amúgy, miért vagytok itt? - kérdezte.
-Pár farkas elvitte az öcsém, és emiatt vagyunk itt.
-Tehát az öcséd volt akit vittek? - lepődött meg.
-Aham. Velünk tartasz? - kérdem
-Persze. - bólint.
Egész úton beszélgettünk, elmondta merre járt, miket csinált, nagyon aranyos volt. És nagyon jól esett, hogy belőle nem éreztem feszültséget mint a másik három lányból. Közvetlen és aranyos volt.
-Itt vagyunk. - mondja Jiana aztán felém fordul. -Yun... a családomról van szó... - néz rám könnyes szemmel.
-Nem tudok semmit se garantálni Jiana. - bontom ki a szárnyaim. Bólintott egyet, és előre ment. Mi pedig követtük.
Hát, tényleg nem tudtam garantálni, hogy bármelyik családtagja ép maradjon, mivel amikor megláttam Seokot láncra verve, kifeszítve, véresen... enyhén szólva elborult az agyam. Nem jó értelemben.
-Soyun! - zokogott Jiana a lábomnál, én épp az apját tartottam magam előtt jó magasan. Agyam elborult, de eddig senkit se öltem meg.
-Én előre szóltam neked Jia! Megmondtam, hogy ha baja esik az öcsémnek nem garantálom senki életét. - néztem a lányra.
-Kérlek... Apámról van szó. - kér gyenge hangon.
-Az Én Apám tette azzá ami! Te magad jól tudod, hogy ölni tudok az öcsém miatt. Akkor mit könyörögsz itt nekem? - förmedek rá. Nem esik jól, hisz sok időt töltöttünk együtt.
-Yunnie! - hallottam Minseok hangját. Azonnal odanéztem. -Tedd le kérlek... jól vagyok. - mosolygott. Szívem szakadt meg a csúnya látvány miatt, de úgy tettem ahogyan kérte. Jiana pedig azonnal az apjához rohant.
-Szörnyű, hogy így kell újra találkozunk. - megyek Minseokhoz. Éreztem felőle a megkönnyebbülést, és a hiányt amit Én okoztam neki.
-Pedig épp ma gondoltam rád, hogy szólok, gyere fel hozzám. Mert szörnyen hiányzik a nővérem. - mondta, én pedig újra emberi alakot vettem fel.
De még megfogtam a karját, és újra egészséges volt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, és ölelt meg.
-Hiányoztál! - szorosan fogom.
-Te is nekem. - motyogta a nyakamba.
-Elnézést... - hallottam egy ismeretlen hangot. Elengedtem Seokot és odanéztem. -Sajnálom Úrnő, hogy ez történt... - mondja Jiana apja. Ott térdelt előttem.
-Állj fel. - parancsoltam rá, fel állt, de fejét továbbra is lehajtva tartotta. -Most az egyszer elnézem! De soha többet nem akarok erről hallani. És ha kérhetem, bánjatok tisztelettel az öcsémmel, mert megérdemli Nagyszerű ember, és Jiana legjobb választása. - mondom.
-Sajnáluk ami történt, de Ember. Nem lehet falka tag így! - motyogta Romulus.
-Idővel farkas szeretnék lenni, de még most nem... így is megoldható? - kérdezte Seok, én pedig rámeredtem.
-Így igen... az esetben ha elveszi a lányom, farkassá kell válnia. - bólintott.
-Akkor jó. - mosolygott.
-Menjünk haza. - mondtam.
Ideje volt haza menni, ezért Luhanba karoltam, és így mentünk vissza a kapuhoz.

17. fejezet~

Egész nap henyéltem, aztán este elmentem zuhanyozni, mert ugye vendégem lesz, és kicsit kihasználom, hogy megalázkodik.
Kinyitottam a fürdőszoba ajtót, mire a pár fokkal hűvösebb szobába csapódott a meleg pára, amit a zuhany okozott, szépen kikuszott a szobába. Kendőt tekertem magamra, és megálltam az ágy előtt... ugyanis már ott várt a vendégem.
-Itt vagyok... halljam... mit kell tennem!? - nem mert rám nézni, talán félt, vagy talán azért mert csak kendő volt rajtam.
-Örülök, hogy mégis jól döntöttél, és eljöttél. - emeltem fel a fejét. Szemeim emberivé váltak, és egy lágy mosolyt engedtem meg magamnak. -Szeretem, ha félnek tőlem. De sajnálom, hogy a Te félelmed így kellett elő csalni. Ugye félsz engem Gabriell? - hajolok kicsit előre, orrunk épp, hogy összeér.
-Igen - mondta halkan.
-Mesés zene ez a füleimnek. - becsuktam a szemem, és mintha megakartam volna csókolni, hajoltam az ajkaihoz, Ő pedig ugyan úgy mozdult, pedig azt hittem nem fog. Ezek szerint nem csak fél de már vonzódik is hozzám. -Nos, mit tennél azért, hogy újra normális legyél? Méreg nélküli? - hajoltam el hirtelen, mire majdnem előre bukott. A kis szemtelen. De ez tetszett.
-Bármit! - állt fel azonnal. Háttal álltam neki, így megengedtem magamnak egy vigyort.
-Mellém állsz? És mindent elmondasz amit apám tervez? Megkapom a lelked? - fordultam vele szembe.
-Ennyi mindent kívánsz tőlem? - lepődött meg.
-Igen. Ha mellém állsz, ugyanúgy angyal maradsz, de már az Én védelmem alatt, így még apám se tud bántani. Persze erre sor nem kerülhet, hisz nem árulnál el... igaz? - lassan megkerültem, és szinte hozzá préseltem magam széles hátához, egyik kezem a mellkasára vezettem, azt is egész a sebig, és bele nyúltam, másik kezem pedig nem épp kicsi szerszámára. Csak egy sima farmer és atléta van rajta, szőke, haja pedig össze volt fogva, de nagyon szép összhangban van az egész lénye a kék szemeivel.
-Nem! - nyögte fájdalmasan.
-Akkor jó. - elvettem a sebről a kezem, és lágyan megérintve egy tetoválás lett belőle, már semmi fájdalmat nem adott, a méreg csak akkor fog rá hatást tenni, ha szembe száll velem. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, fejét pedig hátra hajtotta, és beharapta az alsó ajkát amikor kezemmel kioldottam a szíj csatját, és benyúltam a nadrágba. -Megkapom a lelked? - suttogtam a fülébe.
-Mindenemet, amiért elvetted a kínt rólam. - hirtelen rántotta ki a kezem a nadrágjából, és fordult meg, majd nyomot a falnak. -Bármit kérhetsz. - fogta a csípőm, és úgy emelt meg kicsit.
-Csak a lelked kérem, és ezzel végeztem is. - vigyorogtam. -Ez pedig jó kis emlék marad, és akarhányszor ellenem szegülsz, azonnal kín fogja átjárni a tested. - néztem a tetoválására. -De ezt csak Te és Én lássuk. - cirógattam meg. Nem szólt semmit, csak durván megcsókolt. Fájt, de jól esett. Persze nem olyan volt mint Chanyeollal, mert vele olyan volt, mint egy varázslatos mese. Gabriell pedig egyszerre volt durva és gyengéd. Ami fura volt, hisz durván ért hozzám, csókja pedig lágy volt. -Most akarod kiélni a bosszúd? - lihegtem. -Kicsit óvatosan ha kérhetem. - vigyorogtam.
-Azt nem garantálhatom, hogy az leszek. - tér a nyakamra.
-Az angyalok mind ilyen hevesek? - kérdeztem, mert már lent matatott, megremegtem.
-Nem mind...
Tovább más volt, az ágyra fektetett, és végig Ő vezetett, amikor már a csúcs közel járt, Én pedig már átléptem a gyönyör kapuját, megérintettem a hátát és megjelentek a szárnyai, mire azonnal megremegett és elélvezett. Izadtan tapadt hozzám, nem csoda, hisz kicsit durva és kemény volt. Minden részem fájt, mégis jól eső érzés járta át a testem. Mellém dőlt, betakart minket és pár pillanat múlva már aludt. Nem adtam neki sok időt aludni. Pár óra múlva már újra kín gyötörte.
Persze én is bealudtam, csak amikor éreztem, hogy megmozdult mellettem azonnal felkeltem. A plafont bámulta.
-Chanyeol nem maga miatt küldött el. Lucifer ígért neki valamit. De nem tartotta be, ezért Chanyeolt száműzte. - mondta -Azt akarja, hogy teljesen gonosz légy. - néz rám.
-Hmm... gondoltam, hogy valami ilyen lesz a dologban, hogy elakar marni mindenkit tőlem... De Yeolt nem... azt hittem tényleg utál. - sóhajtottam.
Megfordult, az oldalára,  és kezével támasztotta meg a fejét.
-Azt nem tudom hová küldte, de... jobb lenne ha megkeresnéd... - mondta.
-Megfogom - néztem rá -Elmehetsz. Ha esetleg szükséged van rám, tudod hol találsz. - másztam ki az ágyból és zuhanyozni mentem. Víz alatt álltam, és furcsa érzés fogott el. Ezért inkább kiléptem a kabinból elzártam a vizet és a tükörbe néztem. Reita jelent meg nekem, és elég zaklatott volt.
-Végre, hogy megvagy! - sóhajtott. -Minseok eltűnt...