19. fejezet~

Kapunál társaság fogadott. Nem más mint Gabriell.
-Mi van? - néztem fel rá. Fenének ilyen magas?
-Fejlemény! - bicent oldalra.
-Mi vagyok Én? Egy kutya, hogy így bicentgetsz? - szólok rá.
-Elnézést! Egy pillanatra oldalra jönnél velem? - grimaszol.
-Kicsivel jobb. - paskoltam arcon, és oldalra álltam velem. -Hallgatlak. - karba fontam a kezeim, és felnéztem rá.
-Meg akarja ölni Chanyeolt aztán Minseokot. - mondja. Kicsit tüzes vagyok ma, így helyből rúgtam rajta egyet, amitől kivitte az egyik fát.
-Ezt most miért kellett? - csattant fel és dobta le magáról a fát, mert alá került.
-Mert Te voltál közel. - morgom.
-Többet akkor nem mondok! - caplat hozzám.
-Ne idegelj fel kis köcsög, mert... - egyetlen mozdulattal térdelt elém -Seokról van szó, és a szerelmemről! - hajolok az arcához.
-Jól van már! Olyan feszült vagy ma! - morogja.
-Fel idegeltek. - guggoltam le elé. -Mit tervez? - kérdem.
-Pár démont küld fel, aztán pedig valahogy Chanyeolt is megöli, de azt nem mondta hogy. - néz rám.
-Akkor Seokot el kell rejteni, aztán Chanyeolt pedig megtalálni. - állok fel, aztán Gabe is. Gondolkodóba estem, hogy akkor most mit is tegyek, hogyan védjem meg a számomra két legfontosabb embert.
-Itt maradhatnánk! - szólal meg Reita -Bocsánat, kicsit hangosak voltatok. - mondja meglepve amikor csúnyán néztem rá. Azonnal meglágyultam.
-Hogy érted, hogy maradjatok itt? - fordultam  hozzá.
-Hát van itt egy kis fa házam, ami tele van pecsétekkel amik védenek. Minseok biztonságban lenne. És persze mi is. - mondja.
-Szeretném Én is biztosítani azért azt a kis házat ha lehet. - mondom.
-Természetesen lehet. - bólint.
-Akkor menjünk oda. - mosolyodtam el. Emberi alakot vettem fel, amitől Minseok elmosolyodott. Gondolom így jobban szeret.
Elindultunk hát a kis házhoz. Végig traccsoltam az utat Luhan-nal, Gabriell meg magában puffogott, hogy milyen hülyeséget tett, hogy a kis angyalkát bukottá avanzsálta.
Hát ez már a saját gondja. Persze az utat oda kitöröltem Gabe emlékei közül, és felküldtem.
-Óh, ide szerintem Én már nem is kellek, igen ügyes dolog volt így levédeni a területet. - szólalok meg, nem tudtam tovább menni már, olyan mintha egy buroknak mentem volna neki.
-Nem tudsz tovább jönni? - lepődött meg Rei. 
-Nem. - rázom meg a fejem. -De jobb is így. - mosolyogva intek.
-Yun! Várj. - szalad hozzám Seok.
-Vigyázz magadra tücsök, nagyon szeretlek. - mondom neki.
Szorosan megölelt, aztán a szemeimbe nézett.
-Gyere vissza rendben. - mondta. -Visszajövök. - bólintok.
Elenged, Én pedig vissza illanok. Megint az a büdös kén szag, démonok gonoszságai, és egy érdekes érzés fogad. Nem tudtam mi az, így arra indultam. Gondoltam kiderítem mi ez, hisz ilyet még nem éreztem. A gödrökhöz vezetett a "nyom", ott pedig egy bizonyos ponthoz. Ide kerülnek a kárhozott lelkek, és a száműzött lelkek is.
Megálltam a bizonyos gödör fölött, és megcsapott a vér, és a fura kutya szag. Szárnyaim kibontva ugrottam bele, és mentem le.
Egy szőke fiú fogott egy számomra ismerős alakot, akinek véres volt a háta, teljesen szét volt szaggatva, a test pedig fáradtan pihegett.
-Chanyeol...

18. fejezet~

Na, nekem se kellett több. Teljes harcidíszben jelentem meg Reita mellett, aki nálunk volt. Jiana, Seomin, Jongin, Daehyun, Namjoon is ott volt.
-Hogy hogy eltűnt? - keltem ki magamból, szemeim feketék lettek, kezem ökölbe szorult.
-Mikor jöttem ma, már minden szerteszét volt. - mondta remegő hangon Jiana. Szét néztem, és tényleg szét volt verve pár bútor, és véres volt a parketta. Leguggoltam, és belenyúltam a vérbe. Azonnal tudtam, ez nem ember vér, és nem démon.
-Miért kell az öcsém pár farkasnak? - nézek Jianara.
-Én...
-Jia miért kell az öcsém a farkasoknak? - ordítok rá. Szegény össze is rezzent.
-Otthon elmondtam, hogy... egy emberrel vagyok, és Jongdae  kiakadt, azt mondta, hogy megöli, mert nem farkas. - szipogott.
-Ki az a Jongdae? - kérdem idegesen.
-Apám jobb keze, mivel a bátyám eltűnt, Jongdae segít neki, ezért apám azt mondta hozzá kell mennem, de Én Minseokot választottam.
-Ugye tisztában vagy azzal, hogy most szívesen megölnélek? - sziszegem neki. Bólintott. -Hol találom meg őket? - kérdeztem már kicsit nyugodtan.
-Az erdőben van egy tisztás, ott van egy átjáró a másik világba, és ott át lehet menni. - mondta.
-Akkor most szépen elmegyünk oda. - fogtam meg a karját és oda illantam.
-Soyun! Ne tégy meggondolatlan tetteket. - jelent meg Reita és Seomin is.
-Na nem mondod!? - vágtam hülye fejet.
-Komolyan beszélek! - szól rám higgadtan.
-Ha csak egy karcolás is esett Seokon, esküszöm, hogy lemészárolok mindenkit aki csak az utamba kerül! - mondom -Addig pedig nyugton maradok. - fordultam az átjáró felé, mire az meg is jelent. Seomin Pixye-hez híven át is alakult, ahogy Reita is magára varázsolta a köpenyét, míg Jiana csak a szeme színét változtatta sárga színűre. Én meg amúgy is feketében voltam, nem éreztem szükségesnek a ruha cserét.
Sokan megérezték mi vagyok, így el is bújtak páran, vagy csak nem mertek rám nézni, esetleg az utamba állni.
-Hol vannak? - fordultam Jianahoz.
-Arra fent a Farkas kastélyban. - mutat balra az erdőre.
-Akkor sétálunk. - indultam el, de egy ismerős alakot és aurát éreztem meg ami miatt meg is torpantam. -Luhan? - fogom meg a fiú vállát.
-Igen? - fordult felém -Soyun? - lepődött meg.
-Szia. Hát Te, hogy-hogy itt vagy? - öleltem meg.
-Felderíteni jöttem. - kuncog. -Amúgy, bukott lettem mert segítettem neked. Gabriell kirakott. - vont vállat.
-Óh, sajnálom. - mondom szomorúan.
-Semmi baj, így jobb, mert így világot látok, és nem csak egy kis lyukon keresztül. - mosolyog.
-De azért lent is szívesen várunk, kell néha nekem is a társaság. - mosolyogtam.
-Majd néha meglátogatlak. - nevetett. -Amúgy, miért vagytok itt? - kérdezte.
-Pár farkas elvitte az öcsém, és emiatt vagyunk itt.
-Tehát az öcséd volt akit vittek? - lepődött meg.
-Aham. Velünk tartasz? - kérdem
-Persze. - bólint.
Egész úton beszélgettünk, elmondta merre járt, miket csinált, nagyon aranyos volt. És nagyon jól esett, hogy belőle nem éreztem feszültséget mint a másik három lányból. Közvetlen és aranyos volt.
-Itt vagyunk. - mondja Jiana aztán felém fordul. -Yun... a családomról van szó... - néz rám könnyes szemmel.
-Nem tudok semmit se garantálni Jiana. - bontom ki a szárnyaim. Bólintott egyet, és előre ment. Mi pedig követtük.
Hát, tényleg nem tudtam garantálni, hogy bármelyik családtagja ép maradjon, mivel amikor megláttam Seokot láncra verve, kifeszítve, véresen... enyhén szólva elborult az agyam. Nem jó értelemben.
-Soyun! - zokogott Jiana a lábomnál, én épp az apját tartottam magam előtt jó magasan. Agyam elborult, de eddig senkit se öltem meg.
-Én előre szóltam neked Jia! Megmondtam, hogy ha baja esik az öcsémnek nem garantálom senki életét. - néztem a lányra.
-Kérlek... Apámról van szó. - kér gyenge hangon.
-Az Én Apám tette azzá ami! Te magad jól tudod, hogy ölni tudok az öcsém miatt. Akkor mit könyörögsz itt nekem? - förmedek rá. Nem esik jól, hisz sok időt töltöttünk együtt.
-Yunnie! - hallottam Minseok hangját. Azonnal odanéztem. -Tedd le kérlek... jól vagyok. - mosolygott. Szívem szakadt meg a csúnya látvány miatt, de úgy tettem ahogyan kérte. Jiana pedig azonnal az apjához rohant.
-Szörnyű, hogy így kell újra találkozunk. - megyek Minseokhoz. Éreztem felőle a megkönnyebbülést, és a hiányt amit Én okoztam neki.
-Pedig épp ma gondoltam rád, hogy szólok, gyere fel hozzám. Mert szörnyen hiányzik a nővérem. - mondta, én pedig újra emberi alakot vettem fel.
De még megfogtam a karját, és újra egészséges volt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, és ölelt meg.
-Hiányoztál! - szorosan fogom.
-Te is nekem. - motyogta a nyakamba.
-Elnézést... - hallottam egy ismeretlen hangot. Elengedtem Seokot és odanéztem. -Sajnálom Úrnő, hogy ez történt... - mondja Jiana apja. Ott térdelt előttem.
-Állj fel. - parancsoltam rá, fel állt, de fejét továbbra is lehajtva tartotta. -Most az egyszer elnézem! De soha többet nem akarok erről hallani. És ha kérhetem, bánjatok tisztelettel az öcsémmel, mert megérdemli Nagyszerű ember, és Jiana legjobb választása. - mondom.
-Sajnáluk ami történt, de Ember. Nem lehet falka tag így! - motyogta Romulus.
-Idővel farkas szeretnék lenni, de még most nem... így is megoldható? - kérdezte Seok, én pedig rámeredtem.
-Így igen... az esetben ha elveszi a lányom, farkassá kell válnia. - bólintott.
-Akkor jó. - mosolygott.
-Menjünk haza. - mondtam.
Ideje volt haza menni, ezért Luhanba karoltam, és így mentünk vissza a kapuhoz.

17. fejezet~

Egész nap henyéltem, aztán este elmentem zuhanyozni, mert ugye vendégem lesz, és kicsit kihasználom, hogy megalázkodik.
Kinyitottam a fürdőszoba ajtót, mire a pár fokkal hűvösebb szobába csapódott a meleg pára, amit a zuhany okozott, szépen kikuszott a szobába. Kendőt tekertem magamra, és megálltam az ágy előtt... ugyanis már ott várt a vendégem.
-Itt vagyok... halljam... mit kell tennem!? - nem mert rám nézni, talán félt, vagy talán azért mert csak kendő volt rajtam.
-Örülök, hogy mégis jól döntöttél, és eljöttél. - emeltem fel a fejét. Szemeim emberivé váltak, és egy lágy mosolyt engedtem meg magamnak. -Szeretem, ha félnek tőlem. De sajnálom, hogy a Te félelmed így kellett elő csalni. Ugye félsz engem Gabriell? - hajolok kicsit előre, orrunk épp, hogy összeér.
-Igen - mondta halkan.
-Mesés zene ez a füleimnek. - becsuktam a szemem, és mintha megakartam volna csókolni, hajoltam az ajkaihoz, Ő pedig ugyan úgy mozdult, pedig azt hittem nem fog. Ezek szerint nem csak fél de már vonzódik is hozzám. -Nos, mit tennél azért, hogy újra normális legyél? Méreg nélküli? - hajoltam el hirtelen, mire majdnem előre bukott. A kis szemtelen. De ez tetszett.
-Bármit! - állt fel azonnal. Háttal álltam neki, így megengedtem magamnak egy vigyort.
-Mellém állsz? És mindent elmondasz amit apám tervez? Megkapom a lelked? - fordultam vele szembe.
-Ennyi mindent kívánsz tőlem? - lepődött meg.
-Igen. Ha mellém állsz, ugyanúgy angyal maradsz, de már az Én védelmem alatt, így még apám se tud bántani. Persze erre sor nem kerülhet, hisz nem árulnál el... igaz? - lassan megkerültem, és szinte hozzá préseltem magam széles hátához, egyik kezem a mellkasára vezettem, azt is egész a sebig, és bele nyúltam, másik kezem pedig nem épp kicsi szerszámára. Csak egy sima farmer és atléta van rajta, szőke, haja pedig össze volt fogva, de nagyon szép összhangban van az egész lénye a kék szemeivel.
-Nem! - nyögte fájdalmasan.
-Akkor jó. - elvettem a sebről a kezem, és lágyan megérintve egy tetoválás lett belőle, már semmi fájdalmat nem adott, a méreg csak akkor fog rá hatást tenni, ha szembe száll velem. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, fejét pedig hátra hajtotta, és beharapta az alsó ajkát amikor kezemmel kioldottam a szíj csatját, és benyúltam a nadrágba. -Megkapom a lelked? - suttogtam a fülébe.
-Mindenemet, amiért elvetted a kínt rólam. - hirtelen rántotta ki a kezem a nadrágjából, és fordult meg, majd nyomot a falnak. -Bármit kérhetsz. - fogta a csípőm, és úgy emelt meg kicsit.
-Csak a lelked kérem, és ezzel végeztem is. - vigyorogtam. -Ez pedig jó kis emlék marad, és akarhányszor ellenem szegülsz, azonnal kín fogja átjárni a tested. - néztem a tetoválására. -De ezt csak Te és Én lássuk. - cirógattam meg. Nem szólt semmit, csak durván megcsókolt. Fájt, de jól esett. Persze nem olyan volt mint Chanyeollal, mert vele olyan volt, mint egy varázslatos mese. Gabriell pedig egyszerre volt durva és gyengéd. Ami fura volt, hisz durván ért hozzám, csókja pedig lágy volt. -Most akarod kiélni a bosszúd? - lihegtem. -Kicsit óvatosan ha kérhetem. - vigyorogtam.
-Azt nem garantálhatom, hogy az leszek. - tér a nyakamra.
-Az angyalok mind ilyen hevesek? - kérdeztem, mert már lent matatott, megremegtem.
-Nem mind...
Tovább más volt, az ágyra fektetett, és végig Ő vezetett, amikor már a csúcs közel járt, Én pedig már átléptem a gyönyör kapuját, megérintettem a hátát és megjelentek a szárnyai, mire azonnal megremegett és elélvezett. Izadtan tapadt hozzám, nem csoda, hisz kicsit durva és kemény volt. Minden részem fájt, mégis jól eső érzés járta át a testem. Mellém dőlt, betakart minket és pár pillanat múlva már aludt. Nem adtam neki sok időt aludni. Pár óra múlva már újra kín gyötörte.
Persze én is bealudtam, csak amikor éreztem, hogy megmozdult mellettem azonnal felkeltem. A plafont bámulta.
-Chanyeol nem maga miatt küldött el. Lucifer ígért neki valamit. De nem tartotta be, ezért Chanyeolt száműzte. - mondta -Azt akarja, hogy teljesen gonosz légy. - néz rám.
-Hmm... gondoltam, hogy valami ilyen lesz a dologban, hogy elakar marni mindenkit tőlem... De Yeolt nem... azt hittem tényleg utál. - sóhajtottam.
Megfordult, az oldalára,  és kezével támasztotta meg a fejét.
-Azt nem tudom hová küldte, de... jobb lenne ha megkeresnéd... - mondta.
-Megfogom - néztem rá -Elmehetsz. Ha esetleg szükséged van rám, tudod hol találsz. - másztam ki az ágyból és zuhanyozni mentem. Víz alatt álltam, és furcsa érzés fogott el. Ezért inkább kiléptem a kabinból elzártam a vizet és a tükörbe néztem. Reita jelent meg nekem, és elég zaklatott volt.
-Végre, hogy megvagy! - sóhajtott. -Minseok eltűnt...

16. fejezet~

~~Soyun~~
Véres kezem néztem, aztán az élettelen testeket... mészároltam...
Én, ki soha egy embert se bántottam, most mégis megtettem...
Szárnyaim is véresek voltak, a ruhám is, az arcom is...
Mocskos lettem...
Egy dolog vigasztaló, hogy egy börtönben gyilkoltam. Lucifer mindig azt mondta, ott sok a gonoszság, és igaza volt. Ennyi mocskos lelket egy helyen, csak a pokolban találsz. Vigyorogva néztem szét. Az őrök kábultan feküdtek a falak tövében, és vagy száz-kétszáz hulla a padlón. De csakis azokat öltem meg, akik már soha nem javulnak meg, akikben láttam egy csöppnyi jót, azt életben hagytam.
-Hmm... - nyaltam meg az egyik ujjam. -Ki lesz a következő? - nézek szét. Élveztem ezt a szerepet. -Senki? Hát jó. - vonok vállat, és elillantam.
Egy magas épület tetején ültem le.
-Mit tettél velem? - jelent meg Gabriell.
-Én? Semmit! - vigyorogtam az orrom alatt. Aztán lassan felálltam. Megfordultam, és ott állt előttem, szárnyain pár fekete tollal, szemei fáradtak, a rémálmok miatt, amiket tőlem kapott, arca sápadt, és a seb amit a múltkor kapott, lassan de biztosan terjeszkedik. Fekete mintát rajzolva. De úgy látom túl hamar, hisz ha nyugton lenne, nem így nézne ki. -Ez, csupán a lelkiismereted, ahogy belül szét szaggat... - suttogtam sejtelmesen a fülébe. -Álnok, arrogáns, és beképzelt vagy Gabe... és hatalom éhes... Mit kapnál ezért, ha Michael megtudná? - leheltem a nyakába. Remegett, szemei becsukva, ajkán vette szaporán a levegőt, izzadt, és látszott rajta, hogy nagyon tűrtőztetti magát. -Nem csak egy két fekete tollad lenne - megfogtam az egyiket, és kitéptem, mire felnyögött, és térdre borult előttem. Kicsit inbolygott, gondolom szédül.
-Hagyd... abba... kérlek. - piheget
-Oh, dehogy hagyom, még csak most kezdem élvezni. És ha tudnád mennyire jó érzés. - sóhajtok. Lassan elé térdeltem, fejét felemeltem -Szeretnél aludni Gabriell? - bólint egyet, de szemeit nem nyitotta ki -Állj mellém... mondj el mindent amit Apám tervez, és megszabadulsz a méregtől. - leheltem az ajkaira.
-Nem tehetem...
-De, megteheted. Én megvédlek. - mellkasára rakom a kezem, szívverése szapora, és egyenetlen. Rám néz, kék szemeiben nincs fény, hisz a mérgem, amit kapott tőlem, mindent kiöl belőle, ha rosszat tesz. Azért ilyen... élettelen. -Bárkitől, és bármitől. - mondom.
-Mit kell tennem? 
-Na, ezt már szeretem. - állok fel, és kieresztem a szárnyaim. -Holnap este, légy a Silver Hotel 336-os szobájában, ott vettem ki egy szobát amíg itt vagyok. És akkor megbeszéljük a részleteket. Most hagylak aludni kicsit, de ha egyetlen lépést is teszel ellenem, sokkal rosszabb állapotod lesz mint amilyen a mostani. - sebre raktam a kezem, aztán a fekete tolla eltűnt, ő pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel. -Nyolckor várlak... - egyetlen csettintés után már el is tűnt, Én pedig újra lenéztem Los Angeles-re. Mindig is ez volt a kedvenc városom Szöul után, itt tényleg sok az Angyal is, mert maga a Város, egy pecsét, olyan a kiépítési formája. Valaha ez volt az Istenek paradicsoma, itt nemzettek gyerekeket, de aztán lassan visszahúzódtak, és már csak egy Isten van akit bálványoznak... Isten.
-Látod? Mégse lettem rossz... annyira... - nézek föl, mire a sivatagban lecsapott egy villám. -Ártatlan embereket nem fogok ölni. Belém látsz! Láthatod, hogy nem lett mocskos a lelkem. - beszéltem tovább -Inkább maradok ilyen, és a Te oldaladon még lent is, mint gonosz dög, aki elpusztít mindent, s mindenkit. - újabb villám. -Ugye érted mit akarok kihozni ebből?
-Igen! Érti, és nagyon köszöni, hogy a sok rossz dolog ellenére, mégis tiszta vagy. - megfordultam a hang irányába. Egy fekete haju fehér szárnyú, arany szemű pasi állt előttem.
-Michael...
-Igen. - hajolt meg. Azonnal tiszteletett mutatott, ezért Én is bicentettem.
-Minek köszönhető a látogatásod? - kérdem.
-Isten küldött. Helyesen cselekszel, de egy dolgot kivéve, ne hagy a másik feled... Szüksége van rád...
-Ki a másik felem? - kérdeztem.
-Tudod Te azt... miatta vagy itt. - mondja
-Chanyeol! De Ő elzavart! - mondom mérgesen.
-Az csak a látszat, sose higgy a szemednek. - és eltűnt.
-Ezt most mirevéljem? - kiáltok. Ezek az angyalok, kiszámíthatatlanok. Mit akar ezzel? Miért pont Yeol? Hisz annyira összetört, nem ezt vártam tőle. Megkerestem, egy éven keresztül azt a démont kerestem aki megölte, minden szikla és fű alá belestem, lent senyvedtem Lucifer mellett, pedig fent is maradhattam volna... én pedig lementem, mert tudtam, akkor talán lehet arra esély, hogy újra velem lesz, Ő pedig elzavart. És most nem tudom mit tegyek.

15. fejezet~

-Hol is kezdjem? - hümmögve támasztottam meg az állam a térdemen.
-Talán az elején...
-Tudom tudom, csak... olyan sok minden volt akkor... - sóhajtok.
-Akkor a lényegét mond.
-Még kisfiú voltam amikor elköltöztünk, mert anya és apa folyton veszekedtek, mire apa  elhagyta anyut. Yoora, a nővérem, én és anya, szépen új életet kezdtünk. Aztán, egyik nap jött Ő, és tarolt le mindent bennem. Olyan aranyos és közvetlen volt velem, meg az öccse...
-Kiről van szó? Mármint mi a neve? - kérdezte Suho 
-Soyun... - még most is beleborzongok a nevébe.
-Várj! AZ a Soyun? - mutat fel.
-Igen, Angel Soyun vagy hogy mondjam. - sóhajtottam.
-Wow! - pislog.
-Hát igen... - hajtom le a fejem.
-Na, mesélj tovább! - kérlelő volt a hangja
-Hmm, nos, ugye Minseok volt az öccse... vagyis hát most nem tudom, hogy is van az egész, hisz Soyun apja más... gondolom, akkor az anyja is az lehet, vagy nem tudom..
-Angel anyja még él, itt van nem messze Ő is bezárva. Én azért kerültem ide, mert tudtam, hogy ott van, és Lucifer nem bízott bennem. Pedig Én voltam aki megtalálta Eunheet. - mondta.
-Akkor így már értem. - bólintok. -Folytasd!
-Szóval, jó barátok lettünk Minseokkal, egyre többet mentünk hozzájuk, én pedig egyre jobban belebolondultam Yunba. Akkor még ugye gyerek voltam, és felnéztem rá, hogy mennyire szereti Minseokot, és a szüleit. Aztán a szülei balesetben meghaltak, Én akkor voltam 15 ha jól emlékszem... Nos, amikor ott zokogott mellettem és Kyungsoo -egyik barátom Minseok által-, mellett, láttam összetörten... Tudtam, éreztem, hogy többet érzek iránta, puszta rajongáson, tiszteleten kívül. Akkor este, amikor vége lett a temetésnek, vele maradtam, -Seokkal pedig Kyungsoo, mert Baekhyun apuja akkor kórházban volt, mert leesett valahonnan-, -ezt is csak úgy semlegesen tettem hozzá, egy sóhaj után, újra bele kezdtem -Én akkor este, végig a karjaimban tartottam, és teljesen nem tudtam betelni vele. Nem vagyok egy jó pasi, mint Te is látod, Yun pedig nem azt nézte, hogy milyen vagyok, külsőleg, hanem milyen belsőleg. És ez ragadott meg. Fél életem vele töltöttem, amíg nem jött Jongin, és annyira dühös voltam, hogy undok voltam velük, főleg Yunnal. Mert Yun ami jó szívű, nem vette észre, Jongin epekedő tekintetét, de Én igen... aztán kifokadtam, és nem is mentem pár napig suliba, ami miatt beteg lettem, csak közben pedig Yoora szülni volt, anyu pedig rohant hozzá, és hogy hogy találkozott Yunnal azt nem kérdeztem pontosan, de jó pár napig Ő gondozott. Ott ült mellettem... és hát amikor kicsit jobban voltam... szeretkeztünk... - újra sóhajtottam az emlékre, hisz mai napig bennem van az a csodás pillanat, ahogy magamhoz szorítom. Mert akkor csak az enyém volt.
-Nehogy elélvez már itt nekem. - szólalt meg Suho.
-De szemét vagy! - meredek rá.
-Csak viccelek! - nevette el magát.
-És végül... megöltek... - néztem rá újra, ekkor pedig abbahagyta a nevetést. -Azt hiszem három démon lehetet... sokáig bújkáltam itt, állandóan kerestek, fogalmam se volt miért, de éreztem, hogy Yun is lent van, csak azt nem tudtam miért. Pár hónapja pedig találkoztam egy pasival aki ki volt kötve, és Ő mondta, hogy Én valójában egy Nefillim vagyok, azért kellek a démonoknak. Mondtam, hogy nem csoda, hogy ki lett kötve, hisz bolond. Azt mondta: Te vagy a Nefillim ki megmentheti a Földet, Te vagy ki helyre hozza Angel szívét! Te vagy a másik fele!" - mondom idióta hangon. -Akkor jelent meg Gabriell és Lucifer... azért cserébe, hogy elutasítom Yunt visszakapom a lelkem és teljes Angyal lehetek fent a Mennyben. Megtettem, és itt végeztem.
-Szóval Te vagy a prófécia! Eunhee tudta, hogy leszel! Neki is az a vén bolond mondta... - gondolkodott el.
-Mi van? - meredek rá.
-Eunhee amikor terhes volt elment ahhoz a jóshoz aki neked is ezt mondta... Ő amúgy azt hiszem Nathan egy Isten félő, csak Lucifer bekebelezte azzal, hogy ilyen erőt adott neki ,és amikor megjósolta, hogy a Föld bajban van és ezt elmondta Istennek, Lucifer pedig fellázadt, és innen kezdődik az egész démon, bukott, Sátán dolog. Szóval Eunhee elment Nath-hoz, és megmondta, hogy mi lesz... Ha Angel itt marad, gonosz lesz, poklot csinál a Földből, leigázza a Mennyt és Istent, és Ő lesz a hatalom. Eunhee ezt nem akarta, ezért két embert kért meg, hogy fogadják örökbe Yunt. Mert Eunhee még angyal, hiába van itt lent, tiszta maradt ,mert bűnt nem követett el, csak szerelmes lett. - olyan világ fájdalom arca lett, hogy azonnal levontam a dolgokat, miszerint Suho  szerelmes Eunheebe. -És nem akarta, hogy a lánya gonosz legyen. Aztán ahogy elindult, azt mondta a vén, hogy van egy másik fele, egy Nefillim, aki ha mellette marad, örökre jó marad, és ezek szerint Te vagy az, és nem az ember szülők fia. Mert először azt hittük Ő az.
Hát, kicsit se lettem ám kiakadva, az már fix. Imádom Yunt, vele akarok lenni, mellette, és nem ellene. Felnéztem Suhora, és feltettem egy igen csak fura kérdést:
-Hogy tudok innen kijutni?

14. fejezet~

-Hol voltál? - kérdezte Lucifer.
-Fent! - néztem rá.
-Mire? - fogta meg a vállam.
-Kellett valami. - néztem tovább a könyveket. Meg kell tudnom, hogy kell használni ezt a medált.
-Csak megkeresed a fiút? - kérdezte.
-Igen. Szeretném megtalálni. - néztem rá.
-Túl sokat vagy az emberek közt, a szemed kezd emberi lenni. - ciccegett rám.
-Ne várd, hogy otthagyjam őket! - léptem él tőle. -Ott az öcsém, a barátaim...
-Az öcséd? Nem is vér rokonod! A barátaid pedig elárultak. - háborodott fel.
-Akkoris az marad! Vele nőttem föl! Mindig mellettem volt! És én is mellette! Attól... attól, hogy a lányod vagyok, ezen semmi se változtat. - mondtam.
-És ha megölöm? - vigyorgott.
-Csak tégy egyetlen próbát! - kibontottam a szárnyaim. -Úgy jársz mint Gabriell barátod! - néztem rá fekete szemeimmel.
-Mit tettél vele? - hült el.
-Az maradjon az Én titkom! De jót nem... az már biztos! - fogtam a könyvet, és a medált.
-Mit tettél Angel? - kért számon.
-Csak egy ujjal érj Minseokhoz vagy más szerettemhez. Te is megtudod. - mondtam.
Akár Ő a Nagy Úr itt, akár nem, fél tőlem. Egy Isten és egy Arkangyal gyereke vagyok.  Még Ő is fél tőlem. Szóval nem hiszem, hogy bántani merné az öcsém. Hiába szeretem Yeolt, inkább Minseok miatt maradok emberséges. Mert Ő fent van, és rengeteget jelent nekem. Amikor anyuék meghaltak, minden este bejött, kisírt szemekkel, hozzámbújt, és azt mondta: Mi mindig itt leszünk egymásnak!
Nagyon erős kötelék lett köztünk, hisz egymást támasztva, sikerült végig talpon maradni, élni a minden napjainkat, megosztani egymással mindent. Első csók, első barátnő, vagy barát, első alkalom. Emlékszem, amikor szegény haza jött egy buliból. Kicsit zilált volt, de azt mondta csak két sört ivott, de volt egy csaj, aki tetszett neki akkor, az pedig szobára vitte. Úgy bírtam a fejét ahogy magyarázot, mit csinált vele a csaj, aztán kifakadt, és azt mondta: Asszem, megerőszakoltak!
Akkorát nevettem rajta. És mivel Én már voltam pasival, elmagyaráztam neki, hogy ha élvezte az nem erőszak.
Gyönyörű emlékeink vannak, és még sokat szeretnék szerezni.
Leraktam a könyvet, elő vettem a medált, és a démon vérét, egy cseppet rá csöppentettem, és Chanyeolra gondoltam.
Azonnal meg lett. Hatalmas mosoly terült az arcomon, és oda illantam.
-Chanyeol! - kiáltottam. Kicsit koszos arccal, fáradtan jelent meg előttem. Azonnal a karjaimba akartam zárni, de ahogy rám nézett... az a gyűlölet, szíven szúrt.
-Mit akarsz? Miért vagy itt? - fonta össze a karjait.
-Érted jöttem. - szeppentem meg.
-Miattad vagyok itt, és van pofád még idejönni? - kérdezte undorral.
-Chanyeol... - léptem hozzá egyet, de azonnal hátrált egyet. Pillantásától pedig darabokra tört a szívem. Könnyem pedig útnak indult.  Aztán újra a gonosz énem vette át a hatalmat rajtam, szemeim újra feketék lettek, szárnyaim pedig kibomlottak. Láttam Chanyeolon, hogy meglepődött,aztán ijedten nézett rám.
-Egész eddig téged kerestelek... - szorult ökölbe a kezem. -Vissza akarlak kapni, veled akarok lenni, újra ember akarok lenni... De ezzel mindent elrontottál. - léptem kettőt hátra. Szárnyaim megmozgatva emelkedtem a magasba, és fordultam meg. Szárnyaim sebesen szelték a forró pokoli levegőt. El akartam bújni a világ elől, el minden fájdalom elől, el a szerelem elől.
~Chanyeol~
-Szép munka volt. - jelent meg mellettem Gabriell és Lucifer előttem.
-Visszakapom amit ígértél? - nézek Gabriellre.
-Nos, mivel veszélyt jelentesz számunkra... így inkább nem. - vigyorgott Gabriell.
-Ezt nem teheted! - neki akartam támadni, de Lucifer csettintett egyet, én pedig egy lyukban kötöttem ki -Neee! - ordítottam.
Éreztem, hogy ez lesz. Tudtam! Megpróbáltam kikecmeregni innen, de nem ment.
Magatehetetlenül ültem le a sarokba, és azt kívántam, bárcsak ne tettem volna meg... de a lelkem többet ért annál, hogy itt senyvedjek a pokolban. Lábaim átkaroltam, állam pedig a térdeimre raktam. Valamit ki kell találnom, hogy kijussak, vagy Yun tudtára adjam, hogy hol vagyok. Annyira hiányzik! A mosolya, az érintése, a csókja... Ő maga. És látni, hogy mi lett, szörnyen fájt. Amikor sírni kezdet, majd belehaltam -újra-, mert kristálytiszta könnyeit fekete könnyek vették helyét. Szürke szárnyai is furcsa volt, de mintha neki lettek volna alkotva.
De akkor se volt Ő!
Jó volt hallani, hogy engem kereset, egy pillanatra majdnem hagytam, hogy kárba vesszen a lelkem, de jobban jártam volna. Most már bánom.
Mozgásra lettem figyelmes az egyik sarokban aztán egy sárga szempár jelent meg előttem. És két mancs, meg egy fél kutya pofa. Rám morgott, én pedig majd össze barnáztam magam úgy megijedtem, hisz ha egy Pokol kutya, akkor nekem végérvényesen vége.
-Jó kutyus! Nem bántalak! - mondtam remegő hangon. -Nem akarlak zavarni, ígérem csendes leszek, csak ne falj fel. - mondom. Rám morgott, aztán hirtelen egy barna hajú meztelen gyerek állt előttem. -Ember! Kiégett a retinám! - takarom a szemem.
-Farkas alakban nem kell nekem ruha. - mondta a fiú. -Suho a nevem. - hajolt meg, Én pedig felálltam.
-Chanyeol. - szintén meghajoltam. -Miért vagy itt? - vettem le a pulcsim és adtam oda. Hálásan nézett rám, aztán magára vette, és ami vékony, pont eltakarta a combja közepéig. Tisztára mint Soyun. Ő is mindig eltűnt a pulcsimban.
-Száműztek. - ült le. -És Te?
-Kicsit hosszú sztori... - sóhajtok.
-Időnk mint a tenger. - mosolygott Suho.
-Hát... akkor elmesélem...

13. fejezet~

-Atlantisz hol van? - kérdeztem Jongint.
-Ahol a Bermuda háromszög - válaszolt.
-És az hol van?
-Valahol az óceánban.
-Melyik óceánban? Nem inkább tenger? - pislogtam.
-Nem vagy jó földrajzból, igaz? - nézett rám.
-Csak jól szórakozom a fejeden. - nevettem. -Amúgy, akkor hogy is van ez a háromszög dolog? - dőltem hátra, az egyik fának.
-A Bermuda háromszög, valójában maga Atlantisz. Egy Ősi varázslat védi, ezért nem látszik. De aki bemerészkedik, vagy bekeveredik a védő zónán, mindenki ott ragad, mint ahogy a történetek mutatják. Gyönyörű hely, a partokon Hableányok, és a magam a sziget belseje is mesés. Jártam már ott. Hívják még az Ördög háromszögének is. - mondta.
-És, hogy jutunk oda? - kérdeztem.
-Hajóval. - fintorgott.
-Aha. - oldalra néztem, és ekkor láttam meg a plusz energiát, amit a kapu óta érzek. -Gyere elő Luhan! - szólaltam meg. Jongin azonnal hátra nézett. A fiú pedig elő is jött.
-Honnan tudtad? - kérdezte.
-Éreztem. - mosolyogtam rá.
-Gondoltam jól jön a segítség. - nyújtott egy iránytűt.
-Ez mire? - néztem rá.
-Nem kell akkor hajó, ha a Háromszöghöz akarsz menni. - mondta félve.
-De jó! - felpattantam és a nyakába ugrottam. -Köszi. És, hogy kell használni? - engedtem el.
-Mivel Jongin járt már ott, Neki elég ha rá gondol, és már ott is vagyunk. - mondta.
-Akkor mehetünk. - néztem Jonginra, és a kezébe adtam a tárgyat. Luhan is akart jönni, ezért biccentettem, és ő is rá rakta a kezét az iránytűre. Jongin becsukta a szemeit, és pár pillanat múlva, kis forgó szél jelent meg körülöttünk, aztán amikor elmúlt, egy párton voltunk. Egyik sziklán három sellő, és velünk szemben egy hatalmas vulkán kúp volt.
-Ott bent van Atlantisz. - mondta Jongin. -De először, a sellők engedélye kell. - nézett három sellőre.
-Beszélek velük. - indultam el hozzájuk. Egyik észre vett, és idegesen nézett rám. -Üdvözletem hölgyek. - biccentettem.
-Sátán lánya vagy, miért vagy itt? - kérdezte a szőke.
-Egy szőke Angyalt keresek. Nem rég érkezett. - mondtam.
-Igen. Nem rég érkezett. De, neked mi dolgod van vele? - kérdezte a fekete hajú.
-Nála van valami, ami segít megtalálni a szerelmem. - csuktam be a szemem. -Egy éve halt meg, de a lelke, az alvilág valamely részén van, és szeretném megtalálni. - forró fekete könny csordult végig az arcomon.
-Nem hittem volna, hogy Lucifer lánya érezni is tud. - hallottam egy másik hangot. Lassan néztem oldalra, mellettem pedig egy vörös hajú, gyönyörű nő állt.
-Amazon vagyok. A sellők királynője. Látom benned a jót, és a tiszta érzelmet. És ami a legfontosabb, nem hazudsz. - tenyerébe nézett. -Beengedlek. De, amint meglesz az Angyal, kérlek, hagyd el a szigetet. Nem tesz jót ha itt vagy. - újra rám nézett. Szemei gyönyörű jég kékek voltak, bőre kreol, és a vörös haja takarta csak a testét.
-Természetesen így lesz. - bólintottam. Letörölte a könnyem, és rám mosolygott.
-Sok sikert. - meghajoltam előtte köszönetképpen. Akár felsőbbrendű vagyok akár nem, amiért ilyen, megkapja a tiszteletem.
-Na? - nézet rám Jongin.
-Induljunk. - kibontottam a szárnyaim, és levegőbe emelkedtem.
Ha meg lesz Daehyun, meg lesz a medál, Én pedig mehetek vissza, hogy megtaláljam Chanyeolt.
Innen fentről a sziget hatalmas! És valóban gyönyörű.
-Hol lehet Daehyun? - néztem Jonginra.
-A kalózok barlangjából érzem őt. - mondta Luhan.
-És mi az Istent keres ott? - néztem rá.
-Inkább nézzük meg. - mondta. Igaz.
Sose hittem volna el, ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy azok a varázs lények amikről a könyveimben olvastam, mind igazak. És azóta, már sok olyan dolgokat láttam, amik csak a mesében voltak. Hihetetlen számomra, hogy mintha ebben a világban nőttem volna fel, és nem az ember világban. Olyan természetes nekem, hogy vannak szárnyaim, beszéltem pár Sellővel, voltam fent a Mennyben, és a pokolban élek, szó szerint. És most mégis... itt vagyok, szürke szárnyakkal két angyal társaságában, és kalózokat lesek. Daehyun pedig kikötözve, véres.
-Na, akkor szedjük onnan le. - álltam fel. Odaillantam, mire a kalózok kiabálni kezdtek, meg szaladgálni.
-Féltek egy lánytól? - nevetett a kapitány.
-Én nem csak egy lány vagyok, hanem A lány. - kibontottam a szárnyaim.
-Lucifer lánya. - morogta.
-Kérem a fiút és már itt sem vagyok. - mondtam.
-Az nem olyan könnyű!
-Óh, igazán? - legyintettem egyet, így a mellette lévő kalóz porrá vált. -Na most járjon a szád! Nincs időm veled játszani, fontos dolgom van, és ha az utamba állsz, szét zúzlak, mint egy hangyát! - mondtam idegesen.
-Rendben. - hajolt meg előttem.
-Kössz! - fogtam Daehyunt és visszaillantam a fiúkhoz, aztán megfogtam az iránytűt, és Minseokra meg a régi lakásunkra gondoltam, már ott is voltunk. Átkutattam Daehyunt és meg is volt. Irány vissza a Pokol! Meg kell találni Chanyeolt!