14. fejezet~

-Hol voltál? - kérdezte Lucifer.
-Fent! - néztem rá.
-Mire? - fogta meg a vállam.
-Kellett valami. - néztem tovább a könyveket. Meg kell tudnom, hogy kell használni ezt a medált.
-Csak megkeresed a fiút? - kérdezte.
-Igen. Szeretném megtalálni. - néztem rá.
-Túl sokat vagy az emberek közt, a szemed kezd emberi lenni. - ciccegett rám.
-Ne várd, hogy otthagyjam őket! - léptem él tőle. -Ott az öcsém, a barátaim...
-Az öcséd? Nem is vér rokonod! A barátaid pedig elárultak. - háborodott fel.
-Akkoris az marad! Vele nőttem föl! Mindig mellettem volt! És én is mellette! Attól... attól, hogy a lányod vagyok, ezen semmi se változtat. - mondtam.
-És ha megölöm? - vigyorgott.
-Csak tégy egyetlen próbát! - kibontottam a szárnyaim. -Úgy jársz mint Gabriell barátod! - néztem rá fekete szemeimmel.
-Mit tettél vele? - hült el.
-Az maradjon az Én titkom! De jót nem... az már biztos! - fogtam a könyvet, és a medált.
-Mit tettél Angel? - kért számon.
-Csak egy ujjal érj Minseokhoz vagy más szerettemhez. Te is megtudod. - mondtam.
Akár Ő a Nagy Úr itt, akár nem, fél tőlem. Egy Isten és egy Arkangyal gyereke vagyok.  Még Ő is fél tőlem. Szóval nem hiszem, hogy bántani merné az öcsém. Hiába szeretem Yeolt, inkább Minseok miatt maradok emberséges. Mert Ő fent van, és rengeteget jelent nekem. Amikor anyuék meghaltak, minden este bejött, kisírt szemekkel, hozzámbújt, és azt mondta: Mi mindig itt leszünk egymásnak!
Nagyon erős kötelék lett köztünk, hisz egymást támasztva, sikerült végig talpon maradni, élni a minden napjainkat, megosztani egymással mindent. Első csók, első barátnő, vagy barát, első alkalom. Emlékszem, amikor szegény haza jött egy buliból. Kicsit zilált volt, de azt mondta csak két sört ivott, de volt egy csaj, aki tetszett neki akkor, az pedig szobára vitte. Úgy bírtam a fejét ahogy magyarázot, mit csinált vele a csaj, aztán kifakadt, és azt mondta: Asszem, megerőszakoltak!
Akkorát nevettem rajta. És mivel Én már voltam pasival, elmagyaráztam neki, hogy ha élvezte az nem erőszak.
Gyönyörű emlékeink vannak, és még sokat szeretnék szerezni.
Leraktam a könyvet, elő vettem a medált, és a démon vérét, egy cseppet rá csöppentettem, és Chanyeolra gondoltam.
Azonnal meg lett. Hatalmas mosoly terült az arcomon, és oda illantam.
-Chanyeol! - kiáltottam. Kicsit koszos arccal, fáradtan jelent meg előttem. Azonnal a karjaimba akartam zárni, de ahogy rám nézett... az a gyűlölet, szíven szúrt.
-Mit akarsz? Miért vagy itt? - fonta össze a karjait.
-Érted jöttem. - szeppentem meg.
-Miattad vagyok itt, és van pofád még idejönni? - kérdezte undorral.
-Chanyeol... - léptem hozzá egyet, de azonnal hátrált egyet. Pillantásától pedig darabokra tört a szívem. Könnyem pedig útnak indult.  Aztán újra a gonosz énem vette át a hatalmat rajtam, szemeim újra feketék lettek, szárnyaim pedig kibomlottak. Láttam Chanyeolon, hogy meglepődött,aztán ijedten nézett rám.
-Egész eddig téged kerestelek... - szorult ökölbe a kezem. -Vissza akarlak kapni, veled akarok lenni, újra ember akarok lenni... De ezzel mindent elrontottál. - léptem kettőt hátra. Szárnyaim megmozgatva emelkedtem a magasba, és fordultam meg. Szárnyaim sebesen szelték a forró pokoli levegőt. El akartam bújni a világ elől, el minden fájdalom elől, el a szerelem elől.
~Chanyeol~
-Szép munka volt. - jelent meg mellettem Gabriell és Lucifer előttem.
-Visszakapom amit ígértél? - nézek Gabriellre.
-Nos, mivel veszélyt jelentesz számunkra... így inkább nem. - vigyorgott Gabriell.
-Ezt nem teheted! - neki akartam támadni, de Lucifer csettintett egyet, én pedig egy lyukban kötöttem ki -Neee! - ordítottam.
Éreztem, hogy ez lesz. Tudtam! Megpróbáltam kikecmeregni innen, de nem ment.
Magatehetetlenül ültem le a sarokba, és azt kívántam, bárcsak ne tettem volna meg... de a lelkem többet ért annál, hogy itt senyvedjek a pokolban. Lábaim átkaroltam, állam pedig a térdeimre raktam. Valamit ki kell találnom, hogy kijussak, vagy Yun tudtára adjam, hogy hol vagyok. Annyira hiányzik! A mosolya, az érintése, a csókja... Ő maga. És látni, hogy mi lett, szörnyen fájt. Amikor sírni kezdet, majd belehaltam -újra-, mert kristálytiszta könnyeit fekete könnyek vették helyét. Szürke szárnyai is furcsa volt, de mintha neki lettek volna alkotva.
De akkor se volt Ő!
Jó volt hallani, hogy engem kereset, egy pillanatra majdnem hagytam, hogy kárba vesszen a lelkem, de jobban jártam volna. Most már bánom.
Mozgásra lettem figyelmes az egyik sarokban aztán egy sárga szempár jelent meg előttem. És két mancs, meg egy fél kutya pofa. Rám morgott, én pedig majd össze barnáztam magam úgy megijedtem, hisz ha egy Pokol kutya, akkor nekem végérvényesen vége.
-Jó kutyus! Nem bántalak! - mondtam remegő hangon. -Nem akarlak zavarni, ígérem csendes leszek, csak ne falj fel. - mondom. Rám morgott, aztán hirtelen egy barna hajú meztelen gyerek állt előttem. -Ember! Kiégett a retinám! - takarom a szemem.
-Farkas alakban nem kell nekem ruha. - mondta a fiú. -Suho a nevem. - hajolt meg, Én pedig felálltam.
-Chanyeol. - szintén meghajoltam. -Miért vagy itt? - vettem le a pulcsim és adtam oda. Hálásan nézett rám, aztán magára vette, és ami vékony, pont eltakarta a combja közepéig. Tisztára mint Soyun. Ő is mindig eltűnt a pulcsimban.
-Száműztek. - ült le. -És Te?
-Kicsit hosszú sztori... - sóhajtok.
-Időnk mint a tenger. - mosolygott Suho.
-Hát... akkor elmesélem...