11. fejezet~

Egy teljes év! Ennyi telt el, mióta Chanyeol meghalt. De meg lett a démon, aki megölte. És ha Ő meg van, meg lesz Yeol!
-Nos, akkor... utoljára mondom el! HOL VAN CHANYEOL? - kérdeztem a démont aki megölte.
-Mondtam már! Nem tudom! Valahol az alvilágban. - zihált.
-Apám azt mondta, aki megölte, az tudja is hol van! Szóval, ne akard, hogy rád uszítsam a kutyákat, aztán, ezer év kárhozatra ítéljelek! - hát igen. Megváltoztam.
-A Vízköpő! Elvette a medálom amivel fel tudtam menni. Az megmutatja merre van Chanyeol. Többet nem tudok. Csak egy egyszerű démon vagyok. - megható egy férfit sírni látni.
-Tehát, ha meg lesz a medál, akkor megtalálhatom Chanyeolt? - néztem rá.
-Igen. De ahhoz a vérem kell. - mondta.
-Óh, kedvesem! Ezen könnyen tudunk segíteni. - mutató ujjammal a nyaka előtt húztam egy csíkot, amiből azonnal fekete vér buggyant ki. Átvágtam a nyakát.
A démon pedig meghalt. Egy kis üveget raktam a nyakához, abba belecsorgattam egy kis vért, és szét néztem, közben, lenyaltam a vért az ujjaimról.   Három kutya, négy démon volt velem.
-Kérlek, takarítsátok ezt össze. - mondtam kedvesen. Egyik dolog ami megmaradt bennem. A kedvesség, de csak azok felé, akik megérdemlik. Így Én is jól járok, mert megkapom azt a tiszteletet, amit megérdemlek, és nem Én leszek a gonosz undok, alvilági hercegnő, akit utálnak.
-Máris Úrnőm. - hajolt meg az egyik.
-Köszönöm. Utána, felmehettek kicsit! De csak egy éjszakára. Világos fiúk? - néztem vissza a vállam fölött. Vigyorogva bólintottak.
Elindultam vissza a trónokhoz, ahol Lucifer van.
-Egyszerre vagy kedves, és kegyetlen. Ez tetszik. - mosolygott rám Lucifer. Magamban így hívom. Mások előtt Apám!
-Hát, ha már Te túl rohadt vagy segíteni, hogy megtaláljam Chanyeolt, akkor egyedül kell elrendezni a dolgokat. - néztem rá.
-Kedvességed és tiszteleted határtalan. - fintorgott.
-Ezt bóknak veszem. - néztem rá.
-Kegyetlenebb vagy nálam, ugye tudod? - kérdezte.
-Igen! Tisztában vagyok ezzel. És erősebb.  - fogtam egy pecsétett. -Majd jövök.
-Hová mész már? - kiáltott. Nem válaszoltam. Haza illantam. Csak a nappaliban volt fény. Minseok pedig kifeküdt a kanapén.
Odamentem hozzá, és betakartam, majd megsimogattam az arcát.
-Mm... - motyogott, és rám pislogott. -Soyun? - ült fel.
-Szia húsi! - mosolyogtam rá.
-Hol voltál? Megváltoztál! - ölelt meg.
Szemeim feketék maradtak, hajam hosszabb, és a sok koplalás miatt karcsúbb is lettem. És magasabb vagyok. Nem tett jót Chanyeol elvesztése, de viszont volt előnye, mert az, hogy megtaláljam, vezérel, így marad bennem jó, maradt még a régi Soyun.
-Itt ott. Inkább lent, de most feljöttem, mert szükségem van valamire. Te jól vagy? - engedtem el.
-Igen. - mondta. -Hiányoztál! - újra megölelt.
-Te is nekem. Tessék. Ezzel bármikor elérsz. Ha baj van, csak gondolj rám, és Én itt leszek. - adtam neki a pecsétett.
-Ne menj el. - fogta meg a kezem.
-Meg kell találnom Chanyeolt, ahhoz pedig kell az egyik Vízköpő, mert nála van egy dolog, ami kell. - álltam fel. -Vigyázz magadra Szívem. - homlokon pusziltam. -Szeretlek! Hamarosan újra jövök, addig vigyázz magadra. - rá mosolyogtam, míg Ő bólintott.
Templom elé illantam. Szét néztem, és már láttam is, ahogy kibontják a szárnyaikat, és engem néznek.
-Keresek valakit! - mondtam.
-És kit? - előttem mozdult meg az egyik.
-Egy éve... megölték a szerelmem. Valaki, közületek, elvett egy medált az egyik démontól. - mondtam.
-Soyun? - előttem lévő szobor Jongin lett.
-Talán igen, talán nem. - vigyorogva néztem rá.
-Mire neked az a medál? - kérdezte.
-Meg akarom keresni Chanyeolt. - mondtam.
-Miért? - kérdezte. Kezd idegesíteni.
-Na ide figyelj szép fiú! - egyetlen mozdulattal megdermesztettem, így térdre tudtam kényszeríteni. -Semmi közöd hozzá. Kell a medál, és békén hagylak titeket. - billentettem oldalra a fejem.
-Daehyunnál van. - nyögte ki.
-És Ő most hol van? - kicsit engedtem a szorításból.
-Fent. Gabriell hívta fel. - néztem fel.
-Akkor most szépen felmegyünk. És elkérjük. - vigyorogtam.