Na szóval, Én ott tökölök Chanyeol hátán, amikor a suli folyosóján a diákok, mind a falhoz húzódtak, és közepén ott volt a három új arc. Na ezt nem vártam soha, hogy Én ezt megélem, hogy három ilyen pasi jelenik meg előttem. Egyszóval le voltam sokkolva!
Közepen egy hó fehér hajú, telt ajkú Isten ivadék, bal oldalt egy fekete hajú, és jobb oldalt egy érdekes hamvas szőke, vagy tudja a fodrásza milyen haj színű fiú, volt. És úgy vonultak végig a suli folyosóján, mint a filmekben. Leblokkolt az agyam! De tényleg.
-Uuuh! - na, ilyet is ritkán hallani Reita szájából.
-Aaaz! - mondta Jiana.
-Na, ezek is gén manipulalt marhák! - mondta Chanyeol alattam.
-Ne irigykedj ifjú padawanom! - csaptam fejen. -Gyerekek, szerelmes lettem! Nekem mind a három kell! - vinnyogtam.
-Töröld le a nyálad rólam! - hisztizet Chanyeol.
-Yoo Dumbo, mond mit? - hajoltam előre. Hatalmas cuppanós puszit adtam az arcára, és megöleltem a nyakát.
-Elfuvaroztalak, leszállsz? - kérdezte.
-Igen! Köszönöm Yeolie. Te vagy a világ legjobb taxija. - lepattantam róla, és kapott még egy cuppanos puszit az arcára. -Husika, majd írj üzit mikor indulsz haza. - néztem Seokra.
-Rendben. - mosolygott Minseok.
-Szünetben talizunk lányok. - intettem a három lánynak és siettem fel az emeletre.
Első órán a tanár majd' szívbajt kapott amikor bemondta a nevem, Én pedig egy "itt vagyok"-kal elkurjantottam magam. Olyan elhalt arccal nézett rám, hogy majd nem felröhögtem.
Érdekes mód, ma valahogy jobban értettem a matekot, és három példát ki is mentem megoldani. Még Én magam is meglepődtem magamon, nem, hogy a tanár és az egész osztály. Aztán fogtam a könyvet, és fellapozva, a számok mintha táncolni kezdtek volna előttem, s oldották meg egymást.
Szemem összeszorítva fogtam az orrnyergem, s próbáltam nem pánikba esni.
Szünetben kimentem az udvarra, hisz nagyon kavargott a fejem. Már mindenki kint volt, jó kis tavaszi idő volt. Nem csoda, imádom az ilyen időt.
-Bocsánat. - mondtam, mert neki mentem valakinek.
-Semmi baj. - hallottam egy bársonyos hangot. -Jól vagy? Kicsit sápadt vagy. - mondta, és még mindig fogott.
-Persze. - sóhajtottam. Lassan felnéztem, és a fekete hajú fiú volt.
-Biztos? - kérdezte, fejét oldalra billentve mosolygott.
-Igen. Köszönöm, hogy nem hagytad, hogy seggre üljek. - léptem egyet hátra, így el engedett.
-Nincs mit. - két oldalt megjelent a másik két fiú.
-Ti vagytok az új fiúk. - vigyorogtam.
-Kim Jongin, Jung Daehyun, és Kim Namjoon. - mutatta be magukat Jongin.
-Dögös pasik, dögös nevek. - haraptam az alsó ajkamba. -Nincs kedvetek csatlakozni? Épp a barátaimhoz indultam.
-Talán máskor, most vár az igazgató. - mondta Daehyun.
-Rendben. - bólintottam, és két fiú közt elhaladva mentem a többiekhez.
-Mázlista némber! - vihogott Jiana.
-Hmm? - néztem rá.
-Máris lestopoltad a pasikat? - kérdezte Seomin.
-Francokat. Kicsit furán érzem magam, és neki mentem az egyiknek. - sóhajtottam. Jiana és Reita összenézett, és újra rám.
-Iskola undoritisz! - mondta Jiana. Erre még Reita is elröhögte magát.
-Hülye vagy! - vetettem rá magam és csikizni kezdtem.
-Csaj bunyó! - röhögött Chanyeol. -Beszállsz Te is? - vigyorgott rá Jiana, mivel befejeztem a gyilkolását.
-Yun! - csapta magasba a mancsait.
-Jól van na. - nevettem.
Szünet után jöttek a többi fárasztó órák, de ebédkor a három fiú csatlakozott hozzánk. Igazán jó fejek voltak, még Chanyeollal is, pedig ott duzzogott meg morgott mint egy kandúr akit otthagyott a csaja. Féltékeny volt. De nagyon.
-Chanyeol. Ne légy már ilyen. - mondtam neki haza felé, ketten a társaság végén kullogtunk ki a suli kapun. Így is haladtunk hazáig.
-Milyen? - kérdezte, de nem nézett rám.
-Féltékeny. Mitől vagy az? - fogtam meg a karját, hogy megálljon. Szembe fordult velem. Már évek óta Minseok haverja, jól ismerem, talán őt ismerem a legjobban a fiúk közül, de most nem értem miért ilyen.
-Semmitől. - nézett oldalra. Miért nem néz a szemembe?
-Park Padawan Dumbo Chanyeol! - szóltam rá. -10 éves korod óta ismerlek. Mond el mi a bajod! - dobbantottam. Kezdek ideges lenni.
-Nem veszed észre? - nézett rám. -Nem látod? Pedig ott van az orrod előtt Soyun! - elrántotta a karját, és elsietett. Kikerülte a többieket, és befordult a sarkon, már el is tűnt. Kerülőn megy? Nem értettem miért ilyen. Mit nem látok? Mi az amit nem veszek észre? Lassan indultam el, és csatlakoztam Minseokhoz, mert a többiek már elváltak tőlünk, mi fentebb lakunk a sulitól, csak néha feljönnek a fiúk elénk. Ketten sétáltunk haza.
-Túl csendes vagy. - karolta át a vállam.
-Chanyeol. - sóhajtottam.
-Ja, vagy úgy. - gondterhelten dörzsölte meg az arcát.
-Miért ilyen? - kérdeztem.
-Te olyan sötét vagy, hogy melletted a szén, gyémánt! - sóhajtott.
-Ezt bóknak veszem. - morogtam. -Gondolkodj kicsit. Vedd észre, mit miért tesz érted. Majd egyedül rá jössz. - elengedet, Én pedig tanácstalanul álltam.
És mondá' az Úr legyen világosság! Francokat, nálam már egy atom bomba se gyújtana fényt az elmémben. Tényleg nagyon sötét lehetek, hogy már három órája bámulom a plafont, de még mindig Seok, és Yeol szavai peregnek a fejemben.
Aztán fogtam magam, és az egyik dobozt kiszedtem a szekrény alól, és kipakoltam az ágyra a képeket.
Ezek csak a gyerek kori képek, amin Minseokkal vagyok, vagy épp Baekhyun-nal, és Kyungsoo-val. És aztán lassan kezdet minden kirajzolódni előttem. Chanyeol. Tényleg gyerek kora óta ismerem, hisz már születésem óta itt lakunk, de Ők, akkor jöttek, amikor Yeol 9 volt, de ami csendes volt, Minseok nem mert szólni hozzá, aztán Yeol kint volt a parkban, a tizedik születésnapjáról tűnt el, és kint a parkban ült, Minseok pedig biciklivel volt de elesett, Chan volt olyan aranyos, hogy segített neki, és haza hozta. Na onnantól kezdve mindig nálunk volt Chanyeol.
Lassan kiszedtem az össze Chanyeolos képet amin Én is rajta vagyok. Azok a kis részletek, mind mind ott voltak, és Én eddig észre se vettem! Minden képen ott volt. A szemeiben, a mosolyában, a tartásában. Mind felém irányult. Ezt eddig miért nem vettem észre?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése